A Hagyományok Háza igényes műsorkínálattal két helyszínen és online várja az ünneplő közönséget a március 15-ei héten. A palettán gyermekműsorok, népművészeti programok, házimuzsikálás és a Magyar Állami Népi Együttes összeállítása szerepelnek.
Ötnapos műsorsorozattal emlékezik a Hagyományok Háza az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc évfordulójára.
Március 11-én délelőtt az Intézmény iskolai csoportok programjára, délután pedig családi népművészeti programra várja az érdeklődőket. Tíz órakor kezdődik a Jönnek a huszárok! című összeállítás Navratil Andrea és a Békás Banda új rendhagyó ismeretterjesztő, énekes-mesés zeneórájával, valamint az azt követő énektanulással és verbuválással. Azután az egybegyűltek kézműveskedéssel idézhetik fel a forradalom és szabadságharc dicső emlékét.
Délután öt órakor a gyermektáncház tárja ki kapuit. A szervezők szeretettel várják azokat a játszani, táncolni, énekelni és kézműveskedni vágyó gyerekeket szüleikkel, akik szeretnének megismerkedni az évkörhöz tartozó ünnepeink és jeles napjaink szokásaival.
Március 15-én, este hét órakor a nézők online tekinthetik meg a Magyar Állami Népi Együttes Verbunkos című előadását. Az összeállítás a magyar romantika korszakának nemzeti megújulási mozgalmát idézi fel a zene és tánc nyelvén; a nemzeti tánc kialakulásának, majd a szájhagyományban való továbbélésének állít emléket. Az est folyamán azok a régies táncok villannak fel, amelyeket a romantikus mozgalom forrásul használhatott fel a nemzeti egység megteremtése érdekében. Az ugrós, vonulós páros táncok mellett legnagyobb benyomást az egykori katonatáncokból kialakult szóló férfitáncok tették a kortársakra. Ezért a reformkorban a katonai sorozás, a verbuválás alkalmával használatos lassú, nemes veretű verbunk-tánc és zenéje vált a magyar karakter leghitelesebb kifejezőjévé.
Az ebből kialakult társastánc, a palotás – a felsőbb körök társasági táncaként – jelenítette meg legsikeresebben a magyar öntudatot.
2022. március 17-én este hat órakor a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum ad otthont az Összehangoló – A Pilvax zenéje című zenés összejövetelnek. Az est a házimuzsikálások bensőséges hangulatát eleveníti fel. Ez alkalommal a zeneszerető közönség egy kettős jubileumra emlékezhet: 125 éves a tárogató, és kétszáz éve született Petőfi Sándor. A ’48-as forradalom és szabadságharcra emlékező koncerten a neves előadók, Sándor Norbert tárogatóművész és Lisztes Jenő cimbalomművész zenével és verssel idézik fel a XIX. század, s ezen belül a reformkor kulturális életét.
Dr. Csermák Zoltán
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.