A Kárpátaljai Megyei Rendőrség nyomozói feltárták az eltűntnek nyilvánított 37 éves ungvári nő meggyilkolását.
A nő életét kioltó gonosztevőt eljárási rend szerint őrizetbe vették.
Kárpátaljai Megyei Rendőrség Bűnügyi Osztályának munkatársai január 12-én felderítették a 37 éves ungvári nő meggyilkolását. A nő eltűnését ismerőse jelentette be január 10-én. Elmondása szerint barátnője nem jelent meg a munkahelyén, és nem vette fel a telefont.
A feljelentő kijelentette, hogy több napja nem tud kapcsolatba lépni vele.
A nyomozók kihallgatták a keresett személy barátait, ismerőseit, szomszédait és felállították a feltételezett gyanúsítottak körét. A rendfenntartók a teljes bizonyítékbázis ellenőrzését követően megtaláltak azt a személyt, akinek köze lehetett a nő eltűnéséhez.
A rendőrség nyomozni kezdett egy nős, 30 éves férfi után, aki viszonyt folytatott az áldozattal.
Miután elegendő bizonyítékot gyűjtöttek a nő eltűnésében való részvételére, a rendőrök átkutatták őt és a lakását. Az áldozat házában a holttestét, a gyanúsított házában pedig az áldozat személyes tárgyai és iratait találták meg.
A gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezték. Ellene szándékos gyilkosság miatt indítottak eljárást. A férfit 15 évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik - olvashatjuk a Kárpátaljai Megyei Rendőrség honlapján.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke