Denisz Smihal miniszterelnök szerint Ukrajna újjáépítése és modernizációja 1 billió dollárt igényel. Ukrajna koncepciója két alap létrehozását irányozza elő az ország újjáépítésére és modernizálására 14 év alatt.
Erről az RBC-Ukrajna számolt be Denisz Smihal miniszterelnökre hivatkozva, aki az URC-2025 keretében megtartott miniszteri szintű Ukrán adományozói platform ülésén nyilatkozott.
Ukrajna újjáépítése és modernizálása a következő 14 év során mintegy 1 billió (1000 milliárd) dollárt igényel majd
– jelentette ki Denisz Smihal miniszterelnök.
A miniszterelnök közlése szerint a terv két külön alap létrehozását irányozza elő:
- Az első az úgynevezett Ukrajna Alap, amely 540 milliárd dolláros kerettel rendelkezne. Ez a Világbank becslése szerint fedezné az ország újjáépítésének költségeit. Az alap forrásait elsősorban a befagyasztott orosz vagyonok elkobzásából és az orosz nyersanyagexportot sújtó különadókból teremtenék elő.
- A második egy Európai Strukturális Alap lenne Ukrajna támogatására, 460 milliárd dollár értékben. Ez a platform a nyugat-európai magánszektor beruházásait ösztönözné az ukrán iparba és gazdaságba.
Smihal hangsúlyozta, hogy Ukrajna elegendő forrással rendelkezik az állami költségvetés 2025-ös hiányának fedezésére. Emellett már zajlanak az egyeztetések a 2026-os és 2027-es évek pénzügyi támogatásának előkészítéséről is.
A kormány javaslata szerint az európai országok közösen finanszírozhatnák az ukrán hadsereget, ezzel is hozzájárulva Európa védelméhez. A katonai kiadások jelenleg évi 100–120 milliárd dollárt tesznek ki.
„Békeidőben, fegyvergyártás nélkül, az ukrán hadsereg fenntartása évi 50 milliárd euróba kerülne. Ennek felét reményeink szerint az Európai Unió biztosítaná”
– mondta a kormányfő.
További pénzügyi igények
Korábban Denisz Smihal úgy nyilatkozott, hogy Ukrajna külső finanszírozási igénye 2026-ra is meghaladja majd a 40 milliárd dollárt.
A Világbank, az Európai Bizottság és az ENSZ legutóbbi, februári jelentésében a következő tíz évre vonatkozóan 524 milliárd dollárra becsülte Ukrajna újjáépítésének teljes költségét, amit mostanra felfelé módosítottak az 1000 milliárd dolláros célösszegre.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke