Oroszország célzott támadásokkal igyekszik gyengíteni és részben szétválasztani Ukrajna energiarendszerét. A balparti területeken jelentős áramhiány alakult ki, ugyanakkor a megrongálódott alállomások miatt a jobbpartról sem lehet megfelelő mennyiségű energiát átvezetni.
Erről Vladimir Omelcsenko, a Razumkov Központ energetikai programjainak igazgatója beszélt a „Kijev24” műsorában, adta hírül az Unian.
Elmondása szerint az orosz hadsereg stratégiai célja, hogy két részre ossza Ukrajna energiarendszerét: a Jobb- és Balparti zónára.
A Jobbparti térségben található a legtöbb erőművi kapacitás, köztük kilenc atomerőművi blokk, így ezek a régiók – például Ivano-Frankivszk, Lviv és Ternopil megyék – jóval kevésbé érintettek, sok helyen korlátozások nélkül működik az áramellátás.
A Balparti területeken azonban komoly hiány tapasztalható, és rendszeresek az áramkimaradások. Omelcsenko kiemelte, hogy ez a fővárost, Kijevet is érinti, mivel a két energiarégió találkozási pontján helyezkedik el.
Mint mondta, Ukrajnának lennének rendelkezésre álló kapacitásai, ám azokat sem tudja teljes egészében átcsoportosítani:
„A Jobbpartról a Balpartra történő áramátadás a megrongált alállomások és vezetékek miatt rendkívül korlátozott. Ez hálózati hiányt okoz, amelyet az orosz támadások idéztek elő.”
Fokozódnak az orosz támadások az energiarendszer ellen
A hideg idő beköszöntével az orosz hadsereg ismét célponttá tette az ukrán kritikus infrastruktúrát – köztük a gáz- és villamosenergia-hálózatot, alállomásokat, hőerőműveket és vízerőműveket. A támadások következtében Ukrajnának újra be kellett vezetnie az áramkorlátozásokat, egyes térségekben napi akár 12 órán keresztül is szünetelhet az áramszolgáltatás.
Továbbá Oroszország nagymértékben felerősítette az ukrán vasúthálózat elleni támadásokat, amelyek kulcsszerepet játszanak az ország logisztikájában és katonai ellátásában. Olekszij Kuleba ukrán miniszterelnök-helyettes szerint az orosz csapások száma július óta megháromszorozódott, és 2025-ben már több mint 800 támadás érte a vasúti infrastruktúrát, mintegy egymilliárd dollárnyi kárt okozva.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.