Az orosz rakétázások súlyos károkat okoztak az ukrán gázkitermelésben, ezért közel 1,5 milliárd euró külső forrásból több, mint 3 milliárd köbméter importgázt kénytelen vásárolni a Naftogaz – jelentette be hétfőn az ukrán állami vállalat vezérigazgatója.
Roman Chumak a hosszú beszámolóban felfedte, hogy főként
az idén februári orosz rakétatámadások nagyon súlyos károkat okoztak az ukrán hazai földgáz kitermelésben,
a kitermelés csaknem 50%-kal csökkent, és ezért kellett vészhelyzeti importot lebonyolítaniuk az ellátás zavartalansága érdekében. A lépés során mintegy 800 millió köbméter gázt szereztek be a szomszédból, és februárban többször írtunk mi is arról, hogy nagy ütemben megy ki a gáz Ukrajna felé a károk miatt a komoly hidegben.
A vezérigazgató mostani jelzése szerint év eleje óta 1,5 milliárd köbméter importgázra szerződtek le, ebből 800 millió köbméter volt az említett sürgősségi gázbeszerzés, további 400 millió köbméter lesz az a mennyiség, ami a téli felkészüléshez kell majd, illetve további 300 millió köbmétert vett a Naftogaz a lengyel Orlentől LNG formájában.
Ezt is elárulta, hogy
Az első negyedévben a Naftogaz mintegy 430 millió eurót biztosított az EBRD-től és a norvég kormánytól, amely hamarosan 1 milliárd köbméter importált gáz vásárlására kerül felhasználásra. A vállalat emellett tárgyalásokat folytat a kormánnyal és nemzetközi pénzügyi intézményekkel további 1 milliárd euró bevonásáról, hogy több mint 2 milliárd köbméter gázt vásárolhasson
- közölte a portfolio.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.
Pokoli hibák sorozata okozta negyven éve a nukleáris katasztrófát.
Az elnök sértetlen, de a vacsorát lefújták.
Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.
Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.
A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.
Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.
Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.
Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.