Szergej Marcsenko pénzügyminiszter elmagyarázta azt a kijelentését, miszerint a negyven év körüliek nem számíthatnak nyugdíjra. A tárcavezető elmondta, hogy kiforgatták a szavait, mivel ő kizárólag önmagáról beszélt.
Marcsenko kijelentését aktívan vitatták a sajtóorgánumok és az ukránok polgárok - írja az Ukranews.com.
A miniszter kifejtette, hogy szavait félreértették, hiszen az elhangzottak szövegkörnyezetét meg kell ismerni.
Szerinte az emberek néha szeretik kicsavarni azokat a szavakat, amelyek nem hangzottak el.
Hozzátette, hogy meg kell érteni a kontextust is. Mondandójában tisztázta, hogy személyesen magáról beszélt, amikor azt mondta, hogy 40 évesen nem számíthat nyugdíjra.
"Ennek megváltoztatására én, mint 40 éves potenciális nyugdíjas gondolkodom azon, hogy mit tegyek, hogy nyugdíjas lehessek" - fejtette ki.
A pénzügyminiszter ugyanakkor elmondta, hogy az állam a jövedelmük kimutatására szeretné ösztönözni az állampolgárokat annak érdekében, hogy kihozza a gazdaságot az "árnyékból".
A Pénzügyminisztérium abban is reménykedik, hogy olyan mechanizmusokat dolgoznak majd ki, amelyek felkeltik az emberekben a vágyat, hogy önerőből akarjanak majd pénzt megtakarítani a nyugdíjukra.
A népesség elöregedésének üteme miatt a foglalkoztatottak száma folyamatosan csökken, miközben a nyugdíjasok száma növekszik.
Ezért a tőkegyűjtő rendszer az egyetlen megoldás a majdani nyugdíjasok számára.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke