Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund (IMF))
Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund (IMF))
 / Gazdaság

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) hamarosan küldöttséget indít Ukrajnába, hogy megvitassa az ország finanszírozási igényeit és egy esetleges új hitelezési programot - jelentette be csütörtökön Julie Kozack, az IMF szóvivője, hangsúlyozva a háború sújtotta országban a korrupció elleni küzdelem folytatásának szükségességét.

Ukrajna tárgyalásokat folytat az IMF-fel egy új, négyéves hitelezési programról, amely felváltaná a jelenlegi négyéves, 15,5 milliárd dolláros programot. Ukrajna ebből az összegből már 10,6 milliárd dollárt megkapott.

Kozack rendes sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az IMF munkatársainak küldetése az ukrán makrogazdasági stabilitás megőrzésére és az ország adósságának fenntarthatóságára irányuló politikákra fog összpontosítani, különös tekintettel a belföldi bevételek növelését elősegítő reformokra, a kormányzás megerősítésére és a korrupció elleni küzdelemre.

"Már egy ideje hangoztatjuk, hogy Ukrajnának szilárd korrupcióellenes struktúrára van szüksége a versenyfeltételek kiegyenlítése, a közpénzek védelme, az üzleti környezet javítása és a befektetések vonzása érdekében" - mondta Kozack, aki szerint a korrupció elleni küzdelem az Ukrajna donorai által kikötött egyik központi követelmény is.

Az energetikai ágazatban nemrég leleplezett korrupció bizonyítéka (...) világít rá annak szükségére, hogy folytatni kell a korrupcióellenes erőfeszítéseket Ukrajnában, biztosítva, hogy a korrupcióellenes intézmények (...) teljesíteni tudják kötelezettségeiket

- mondta.

Kozack közölte, hogy az IMF gondosan figyelemmel kíséri az ukrán hatóságok és a hitelezők megbeszéléseit, bár nem részese azoknak.

Azt mondta, hogy az IMF-küldöttség felveszi majd a kapcsolatot Ukrajna nemzetközi partnereivel is annak érdekében, hogy meghatározzák a megfelelő finanszírozási eszközöket az ország támogatására.

Ez - mint hangsúlyozta - magában foglalja annak szavatolását is, hogy minden új finanszírozás összességében összhangban legyen Ukrajna adósságának fenntarthatóságával.

Ukrajnának új IMF-programra van szüksége, mivel a 2023-ban kialkudott program abból indult ki, hogy a háború 2025 végén véget ér, aminek egyenlőre nem látszanak jelei. Akárcsak 2023-ban, a nyugati országoknak ezúttal is garanciákat kell nyújtaniuk az IMF-hitel biztosításához, mivel az alap általában nem nyújt hitelt háborúban álló országoknak - közölte a portfolio.hu.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.