Az UZ-3000 program keretében minden ukrán állampolgár 3000 kilométert utazhat ingyen az országon belül. A programot az Ukrzaliznyicja valósítja meg Zelenszkij kezdeményezésére.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette egy új, országos program elindítását, amely lehetővé teszi, hogy az ukrán állampolgárok 3000 kilométert ingyen utazzanak belföldi vonalakon, adta hírül az Unian.
Az államfő elmondása szerint a program az „УЗ-3000” (UZ-3000) nevet kapta, és célja, hogy minden ukrán számára elérhetővé tegye a vasúti utazásokat az ország területén.
„Feladatot adtam az Ukrán Állami Vasúttársaságnak (Ukrzaliznyicja), hogy dolgozza ki a lakosság közlekedési támogatására irányuló külön programot. Már megszülettek az első javaslatok: az UZ-3000 program keretében mindenki háromezernyi kilométert utazhat ingyen Ukrajnán belül, legyen az Lviv–Kijev, Kijev–Dnyipro, vagy bármely más útvonal”
– hangsúlyozta Zelenszkij.
Az elnök hozzátette, hogy a program jelenleg előkészítés alatt áll, és mivel az állam jelentős támogatást nyújt a személyszállítási ágazatnak, az Ukrzaliznyicjának is „kézzelfogható választ kell adnia az embereknek”, vagyis az állami forrásokat valóban a társadalom szolgálatába kell állítani.
A vasúttársaság az elmúlt hónapokban az orosz támadások egyik célpontjává vált, mivel az orosz erők rendszeresen lövik a vasúti infrastruktúrát és a gördülőállományt. Az energiaellátó létesítmények elleni támadások miatt gyakran késések és fennakadások is előfordulnak a vonatközlekedésben.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.