A nyugat-ukrajnai Lembergben (Lviv) és a Lembergi területen az orosz rakétatámadások következtében szinte az összes elektromos alállomás megsemmisült, ami komoly gondokat okoz az áramellátásban, még a létfontosságú létesítmények számára is – közölte kedden Andrij Szadovij polgármester.
„Lembergben és a régióban szinte az összes alállomás megsemmisült. Ezért az energiaellátás nagy probléma”
– mondta az RBK-Ukraina hírügynökségnek adott interjújában. Hangsúlyozta, hogy a villamosmérnököknek nem szabványos megoldásokat kell keresniük annak érdekében, hogy a kritikus infrastrukturális létesítmények áramellátását biztosítsák.
Hozzátette, hogy
„számos más fontos infrastrukturális létesítmény” is megsemmisült a térségben, többségük javíthatatlan.
Denisz Smihal ukrán miniszterelnök február 10-én azt mondta, hogy az ukrán hőerőművek mintegy 20 blokkja megsérült, Ukrajna elvesztette a nukleáris termelésének 44 százalékát, a kombinált ciklusú hőerőművek kapacitásának 75 százalékát, míg a blokkos hőerőművekének 33 százalékát.
A lembergi polgármester beszámolójával szinte egy időben légiriadót rendeltek egész Ukrajnában – derült ki kedden a hatósági figyelmeztetésből. Riadókészültséget hirdettek elsősorban Kijevben és a Kijevi területen, a déli Odessza és Mikolajiv régióban, valamint az ország nyugati és keleti régióiban.
A légi riasztásokról szóló értesítések helyi idő szerint 9 óra 10 perckor (magyar idő szerint 8 óra tíz perckor) kezdtek megjelenni, és két percen belül az egész országra kiterjedtek - közölte az MTI.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.