Új román-ukrán határátkelőt nyitott meg a két ország miniszterelnöke
Új román-ukrán határátkelőt nyitott meg a két ország miniszterelnöke

MTI

 / Gazdaság

Egy csaknem 13 éve bezárt román-ukrán közúti határátkelő megnyitásáról fogadott el határozatot csütörtökön a bukaresti kormány.

Hirdetés

A romániai Racovat és az ukrajnai Djakivci közötti határátkelő folyamatosan nyitva lesz a gyalogos forgalom, személygépkocsik, buszok és az áruszállítás előtt, ez utóbbi kategóriánál azonban kezdetben csak a rakomány nélküli teherautók, illetve üzemanyagot szállító tartálykocsik vehetik igénybe, mivel a közúti infrastruktúra még fejlesztésre szorul - magyarázta a kormányülés utáni sajtóértekezleten a román kormányszóvivő.

Dan Carbunaru hozzátette: 

a bukaresti döntés része azoknak az intézkedéseknek, amelyekkel Románia Ukrajnát és az orosz katonai agresszió által sújtott ukrajnai lakosságot segíti.

A Racovat és Djakivci közötti határátkelőt azért kellett bezárni, mert nem felelt meg a nemzetközi szabványoknak. A román közszolgálati televízió (TVR) egy két éve sugárzott riportja szerint a felújítást már 2017-ben elkezdték az erre a célra megítélt 3,5 millió euró európai uniós támogatásból, ám 

a munkálatokat csak a román fél fejezte be, az ukrán oldalon ugyanis az uniós pénzek felhasználása körül észlelt szabálytalanságok miatt le kellett állítani az építkezést.

Abban az időszakban a Csernovici terület Romániával közös mintegy 300 kilométeres határszakaszán egyetlen helyen, Szeretvásárnál lehetett közúton átkelni az ukrán-román határon, ami a TVR szerint megnehezítette a kapcsolattartást a Bukovina északi (ukrajnai) részén élő románok számára az anyaországi rokonsággal.

Tavaly novemberben a két miniszterelnök jelenlétében egy második közúti határátkelőt is megnyitottak ezen a határszakaszon. A Vicovu de Sus - Krasznoilszk az első olyan állandó jelleggel működő határátkelőhely, amely az orosz-ukrán háború kezdete óta Ukrajna és egy európai uniós tagállam között nyílt, közölte az MTI.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.