Jakutföldi katonák az ukrajnai fronton (Forrás: X.com)
Jakutföldi katonák az ukrajnai fronton (Forrás: X.com)
 / Gazdaság

A távol-keleti Jakutföld pénzhiány miatt felfüggesztette azokat az ukrajnai háborúban szolgálóknak, vagy hozzátartozóiknak járó kifizetéseket, amelyeket a regionális költségvetésből kellene fedezni – jelentette be a köztársaság pénzügyminisztere még novemberben. Frissebb információk szerint azonban máshol is történhettek már hasonló esetek, több orosz régióban is hasonló lépésekre kényszerültek a pénzhiány miatt.

Hirdetés

Jakutföld költségvetése elfogyott az Ukrajna elleni harcokban résztvevők számára – jelentette be Ivan Alekszejev, a köztársaság pénzügyminisztere a Szaha nevű regionális tévécsatornán.

Hozzátette, hogy a szerződéses katonáknak járó kifizetéseket egyelőre felfüggesztették.

Sajnos ez a helyzet”  – ismerte el Alekszejev a The Moscow Times szerint.

A pénzügyminiszter hozzáfűzte: a kialakult helyzet egyik oka az, hogy a hatóságok nem tudják előre kiszámítani, hogy hány embernek lesz szüksége kifizetésre. Biztosította továbbá a közvéleményt, hogy a probléma néhány napon belül megoldódik.

Mint a The Moscow Times emlékeztetett,

a regionális költségvetésből rendszerint egyszeri kifizetéseket biztosítanak az orosz védelmi minisztériummal kötött szerződés aláírásakor; akkor, ha a katona megsérült a fronton; valamint a katonai szolgálatot teljesítő személy halála esetén.

Nem mellékes viszont, hogy idén májusban Jakutföld hatóságai 500 ezer rubellel (átszámítva kb. 2,1 millió forinttal) emelték meg a szerződés aláírásáért járó egyszeri kifizetést. Ennek értelmében azok, akik legalább egyéves szerződést írnak alá 2025. december 31-ig, 1,8 millió rubel kaphatnak Jakutföldön.

Az idei év első felében azonban Jakutföld jelentős, 24,4 milliárd rubelnyi költségvetési hiányt könyvelt el, ami csaknem tízszerese volt a jóváhagyott, 2,8 milliárd rubeles éves hiányösszegnek. A távol-keleti köztársaság államadóssága ezzel 26,5 százalékkal, 69,8 milliárd rubelre nőtt (és a 2026-os költségvetés tervezésekor is további hiánnyal számoltak 8 milliárd rubel értékben).

Roman Grekov altábornagy, a keleti katonai körzet katonai-politikai munkájáért felelős helyettes parancsnoka szerint 2024 végéig több mint 8000 jakutföldi katona teljesített szolgálatot Ukrajna elleni háborúban. A nyilvánosan elérhető adatok szerint idén november 20-ig legalább 1954, a távol-keleti köztársaságból származó lakos halt meg a fronton.

„Az igazi hazafiak számára a pénz nem lehet a fő motiváció” – máshol is hasonló problémák merültek fel

A The Moscow Times emlékeztetett arra, hogy egy másik köztársaságban, Hakaszföldön is voltak hasonló problémák: ott szintén november 20-án jelentették be, hogy költségvetési problémák miatt a köztársaság kormánya törölte az Ukrajnában elesett katonák családjainak járó regionális kifizetéseket (ezen a jogcímen ott minden elesett katona után 1,1 millió rubelt utaltak a hozzátartozóknak, amelyből most egyelőre csak 100 ezret adnak át nekik előlegként). A hakaszok pénzügyminisztere az elszálló költségvetési hiánnyal magyarázta azt, hogy miért nem tudják átutalni az összegeket.

Az Euronews szerint azonban több másik régióban is lehetett már látni hasonló problémákat a korábbi hónapokban: október óta a Szamarai terület a szerződéses kifizetéseket 3,6 millió rubelről 400 ezer rubelre  csökkentette – ez a legmeredekebb csökkenés 2025 eleje óta, az orosz média szerint; Mariföld köztársasága pedig 3 millió rubelről 800 ezer rubelre redukálta ugyanezt; és ugyanez történt Tatárföldön is a helyi katonai bizottság honlapja szerint.

Az Euronews szerint összesen több mint 10 orosz régió csökkentette a szerződéskötési bónuszokat a helyi finanszírozás elégtelensége miatt (megjegyezték azt is, hogy az orosz régiók több mint fele költségvetési hiányt halmozott fel idén).

A téma már az orosz parlamentben is szóba került: Alekszandr Zsuravlev, a védelmi bizottság első számú helyettese szerint a kifizetések nem válhatnak a fő motivációvá. „Ez a tendencia nem egészséges, és arra lehet következtetni, hogy az ország erőforrásai fokozatosan kimerülnek. De ezek a kifizetések kezdetben csak a regionális vezetők jó szándékát tükrözték. Az igazi hazafiak számára a pénz nem lehet a fő motiváció… bónusz lehet, de a fő cél biztosan nem” – mondta a politikus.

Pénz helyett morbid ajándékok: húsdarálót adtak az elesett katona családjának

Az Euronews emellett arról is írt, hogy az érdemi kártérítés helyett a fronton elesett katonák családjai sokszor furcsa ajándékokat kaptak.

Murmanszkban például állítólag a hatóságok a virágok mellett húsdarálót adtak a gyászoló rokonoknak, amiről több felvétel is felkerült a közösségi médiába idén tavasszal.

De korábban előfordult az is, hogy minden anyának, akinek elesett a fia, törölközőt adtak át, és állítólag volt olyan család is, amelynek tagjai elhunyt férjük és apjuk helyett kerékpárt kaptak. Egy másik esetben állítólag a megígért pénzügyi kártérítés helyett csak két vödör sárgarépát és egy zsák hagymát kapott a család, Jakutszkban pedig szintén olyan segélycsomagokat osztottak szét köztük, amelyek zöldségeket tartalmaztak - közölte a hirado.hu.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.