Német szövetségi parlament (Bundestag)
Német szövetségi parlament (Bundestag)

MTI

 / Gazdaság

Egész éjszakás vita után megállapodásra jutott Németország hárompárti kormánykoalíciója a 2024-es szövetségi költségvetésről; ennek részeként Berlin az idei duplájára, nyolcmilliárd euróra emeli a Kijevnek nyújtandó katonai támogatást, miközben 12 milliárd euróval csökkenti a klíma- és átalakítási alap forrásait.

Hirdetés

„A kormány ragaszkodik a céljaihoz” 

– jelentette ki Olaf Scholz kancellár koalíciós társai, Robert Habeck gazdasági és Christian Lindner pénzügyminiszter jelenlétében.

A költségvetésről szóló tárgyalások elhúzódásának hátterében a szövetségi alkotmánybíróság négy héttel ezelőtti döntése áll, amely alkotmányellenesnek minősítette és megtiltotta az Olaf Scholz vezette kormány számára a koronavírus-járvány időszaka alatt fel nem használt 60 milliárd euró (22 600 milliárd forint) átcsoportosítását a költségvetés klíma- és átalakítási alapjába.

Hirdetés

Jövőre – a bírósági döntés értelmében – 12 milliárd euróval, a 2027-ig tartó időszakban pedig 45 milliárd euróval kevesebb forrás áll rendelkezésre a szóban forgó fejlesztésekre, azonban Scholz szerint így is 160 milliárd euró jut fejlesztésekre az eredeti 200 milliárd euróhoz képest.

Az ukrajnai menekültek támogatására további 6 milliárd eurót különítettek el jövőre, míg az elektromos autók vásárlásához nyújtott kedvezményeket megszüntetik 2024-ben.

„Határozottan előmozdítjuk hazánk klímasemleges megújulását, erősítjük a társadalmi kohéziót, és szorosan kiállunk Ukrajna mellett az Oroszországgal szembeni védekezésben” 

– fogalmazott Scholz.

A költségvetésben keletkező 17 milliárd euró hiányt jövőre a klímavédelmi, valamint a közlekedési, építésügyi és munkaügyi minisztériumok kiadásainak csökkentésével kívánják ellensúlyozni.

„Nem örülünk ennek, de szükségesek”

 – jegyezte meg Scholz.

Németországban az államháztartási hiányt több mint egy évtizede adósságfék szabályozza. A koalíciós tagok megerősítették, hogy ettől csak rendkívüli esetben térnek el, például ha az ukrajnai háború szükségessé teszi. Christian Lindner német pénzügyminiszter szerint a GDP-arányos államadósság 64 százalékra, a költségvetési hiány pedig 1,5 százalékra csökken jövőre.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.