Több száz német vállalat továbbra is folytatni akarja üzleti tevékenységét Oroszországban a nyugati országok egyre szigorúbb szankciói ellenére, amelyeket Moszkva Ukrajna elleni háborúja miatt léptek életbe – derült ki egy csütörtökön közzétett felmérésből.
„A német vállalatok mindössze 4 százaléka tervezi a piac elhagyását” – mondta Matthias Schepp, a német-orosz kereskedelmi kamara elnöke, az oroszországi üzleti klímát vizsgáló friss felmérésre utalva, amelyet mintegy 260 vállalkozás megkérdezésével végeztek el. Szavai szerint sokan attól tartanak, hogy jelentős pénzt veszítenek, ha kivonulnak. „Az, aki még mindig Oroszországban van a négyévnyi vérontás és a szankciók után, ki akar tartani” – szögezte le Schepp. Hozzátette, hogy ezek
a német vállalkozások továbbra is nagyra értékelik az orosz piac jelentőségét.
Becslések szerint jelenleg körülbelül kétezer német vállalat működik Oroszországban. A kamara elnöke szerint a német vagyon Oroszországban több mint 100 milliárd euróra tehető. „Ezt a vagyont még az is növeli, hogy az orosz törvények lehetetlenné teszik a profit nagy részének kivételét” – jegyezte meg a kamara elnöke.
A felmérésben részt vevők ugyanakkor úgy vélekedtek, hogy az üzleti klíma Oroszországban, valamint a német vállalatok ottani várakozásai egyértelműen romlottak. A vállalatok több mint fele az orosz gazdaság zsugorodására számít 2026-ban. Továbbá úgy vélik, hogy
újabb szankciószigorítás is fenyeget, ha az ukrajnai háború nem ér véget.
A felmérés szerint a német vállalatok több mint fele úgy látja, hogy a büntetőintézkedések „erős vagy nagyon erős károkat” okoznak az orosz gazdaságnak, szemben a Kreml álláspontjával. „Az Oroszországban működő német vállalatok 49 százaléka ugyanakkor úgy gondolja, hogy
a szankciók Németországnak jobban ártanak, mint Oroszországnak„
– magyarázta Schepp.
Véleménye szerint a német és az európai politikusok alábecsülik az orosz gazdaság szankciókkal szembeni ellenállóképességét. ”Az információhiány téves számításokhoz vezet az oroszországi valódi helyzettel kapcsolatban, és ez a háború és a béke kérdésében is így van. A vágyvezérelt gondolkodás és a valóság tagadása rendszeresen ahhoz vezet, hogy alábecsülik az orosz lakosság kitartását” – vélekedett a kamara elnöke.
A felmérés szerint elsősorban az informatika és a távközlés, a gyógyszeripar és az egészségügy, valamint a mezőgazdaság és az élelmiszeripar területén várnak növekedést a német vállalkozók - közölte a hirado.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.