Nem haladhat át gabonaszállítmány Magyarországon ellenőrzés nélkül, ha a legkisebb gyanú is felmerül a járőrökben, hogy a fuvarozók megszegik az Ukrajnából érkező gabonák importtilalmát - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton az MTI-vel.
A közlemény szerint a pénzügyőrök egy központi rendszerben figyelik az átutazó járműveket, hogy szükség esetén a szállítmányt útközben ellenőrizhessék.
A kockázatelemzést követően, a vasúti ellenőrzések mellett nem maradnak el a telephelyek és a közúti ellenőrzések sem. A pénzügyőrök hatósági zárat is feltehetnek, ha felmerül a gyanú, hogy magyarországi telephelyre ukrán gabona érkezik - írták.
Kiemelték, hogy a NAV és a Nébih munkatársai folyamatosan ellenőrzik a kormányrendelettel érintett termékeket, azok eredetét, behozatalát és továbbítását, illetve a forgalmazás szabályszerűségét.
Eddig több mint 130 esetben, speciális szempontok szerint, alaposan ellenőrizték a NAV munkatársai azokat a fuvarozókat, akiknél előfordulhatott olyan gabonaszállítmány, amely április közepe óta korlátozás alá esik.
A cél az Ukrajnából származó mezőgazdasági termékek behozatalának és illegális lerakodásának megfékezése - olvasható a kommünikében.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.