Kína. Illusztráció.
Kína. Illusztráció.

MTI

 / Gazdaság

Kína felszólítja az iráni háborúban érintett feleket, hogy haladéktalanul szüntessék be a katonai műveleteket, mielőbb kezdjék meg a béketárgyalásokat, és párbeszéd útján rendezzék a konfliktust, elkerülve a világgazdaságot és a globális energiaellátás biztonságát fenyegető súlyos következményeket - mondta a kínai külügyminisztérium szóvivője csütörtökön a tárca szokásos pekingi sajtótájékoztatóján, közölte az MTI.

Hirdetés

Mao Ning azt követően szólalt meg, hogy Donald Trump amerikai elnök egy nappal korábban kijelentette: az Egyesült Államok két-három héten belül lezárja az Irán elleni katonai műveleteket. Hozzátette: amennyiben Irán nem hajlandó tárgyalni, az Egyesült Államok az iráni energiaipari infrastruktúrát veszi célba.

Mao szerint a katonai eszközök nem kínálnak tartós megoldást, a konfliktus eszkalációja pedig egyik fél érdekét sem szolgálja. A kínai külügyi szóvivő reagált Donald Trump azon kijelentésére is, miszerint nem az amerikai haderő feladata a Hormuzi-szoros biztonságának biztosítása.

A Hormuzi-szoros hajózásának akadályozottságát az Egyesült Államok és Izrael Irán elleni jogellenes katonai akciói idézték elő. 

Hirdetés

Csak a harcok beszüntetése és a Perzsa-öböl térségének békéje és stabilitása biztosíthatja a nemzetközi hajózási útvonalak biztonságát és zavartalan működését. Minden érintett félnek közösen kell fellépnie a helyzet enyhítéséért, és meg kell akadályoznia, hogy a térség instabilitása súlyosabb hatást gyakoroljon a világgazdaságra és az energiabiztonságra - fogalmazott.


Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.