Oroszország Ukrajna ellen indított háborújának egy évvel ezelőtti kezdete óta a hollandok körülbelül 183 millió euró (mintegy 70,4 milliárd forint) adományt gyűjtöttek a háború ukrajnai károsultjainak - közölte az adománygyűjtésben és a támogatások eljuttatásában, elosztásában közreműködő 11 holland segélyszervezet kedden.
A segélyszervezetek Hágában tartott sajtótájékoztatójáról tudósító NT Times című angol nyelvű holland hírportál tudatta: az adomány több mint 2,8 millió embernek nyújtott segítséget Ukrajnában.
November végéig a segélyszervezetek 87,9 millió eurót költöttek főként akut sürgősségi segélyekre, valamint orvosi ellátás és pszichológiai támogatás nyújtására. Mivel az infrastruktúra elleni orosz támadások elhúzódó áramszüneteket eredményeztek, a segélyszervezetek generátorokat, kályhákat, tűzifát és meleg ruhákat osztottak szét - közölték.
Több tízmillió eurót fordítottak megélhetési költségekre, élelmiszerre és ivóvízre, valamint szállás, illetve menedék biztosítására. Az adományok közel háromnegyedét Ukrajnában költötték el, a maradékot pedig a háború elől Hollandiában menedéket találó ukránok megsegítésre fordították - közölték.
Elmondták továbbá, hogy az adományokat ezentúl házak és iskolák újjáépítésére is fordítják majd.
A napilap emlékeztetett, a holland segélyszervezetek katasztrófák esetén az ország mintegy 17 millió lakosától kérnek adományokat. Az ukrajnai segélyakció során a szervezetek a második legnagyobb összegű adományt gyűjtötték össze a 2004-2005-ös ázsiai cunami túlélőinek megsegítésére szervezett akció után, amelyre akkor közel 208 millió euró (mintegy 80 milliárd forint) adomány érkezett. A február elején történt törökországi és szíriai földrengések túlélői számára eddig 108 millió euró (mintegy 41,6 milliárd forint) gyűlt össze - tették hozzá.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.