A kormány 45 millió vissza nem térítendő támogatást különít el a feldolgozó vállalatok számára
A kormány 45 millió vissza nem térítendő támogatást különít el a feldolgozó vállalatok számára
 / Gazdaság

45 millió hrivnya kiutalásáról dönt a kormány a Gazdasági Minisztérium számára. Az összeget vissza nem térítendő támogatásra fordítják új feldolgozó vállalatok létrehozására – közölte Denisz Smihal a kormány ülésén, számolt be az Ukrinform-ra hivatkozva a Karpat.in.ua.

Hirdetés

„Az állam abban érdekelt, hogy az üzleti élet folytassa munkáját és fejlődjön. Az eRobota program elindítása az egyik kulcsfontosságú elem ebben a folyamatban. Ma jóváhagyjuk további 45 millió hrivnya kiutalását a Gazdasági Minisztériumnak,

amelyet vissza nem térítendő támogatásként új feldolgozó vállalatok létrehozására fordítanak”

– mondta Smihal. A kormányfő adatai szerint már több mint 500 pályázat érkezett.

„Tegnap az eRobota program keretein belül megkezdtük a jelentkezések fogadását az ingyenes IT-szakképzésre. Mintegy ezer személy sajátíthatja el ingyenesen az új, korszerű és nagy kereslettel rendelkező készségeket, amelyek a jövőben Ukrajna gazdaságát támogatják. Az IT-Generáció projekt honlapján közzétett iskolákba lehet jelentkezni és tanfolyamot választani” – mondta a kormányfő.

A miniszterelnök megjegyezte, hogy a kormány egy újabb, az ukrán gazdaság fejlesztését célzó dokumentumot tervez jóváhagyni. Ezt követően a Parlament elé terjesztik.

Az innovációs parkokról szóló új törvénytervezetről van szó.

„Ukrajnában már több mint ötven ilyen park van. Célunk: számuk és tevékenységük hatékonyságának növelése. A törvénytervezet az innovációk támogatását biztosítja, rendszerezi a tevékenységükkel kapcsolatos állami politikát” – hangsúlyozta Smihal.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.