Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnök hétfőn olaj- és gázszállítmányokat helyezett kilátásba az Európai Uniónak.
"Kazahsztán kész szénhidrogén potenciálját felhasználva stabilizálni a helyzetet a globális és európai piacokon" - idézte a hivatala a kazah államfőt, aki a nap folyamán Charles Michellel, az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnökével folytatott telefonbeszélgetést, írja az MTI.
Tokejev szerint Kazahsztán egyfajta ütközőzónát alkothat, amely kiegyenlítheti az energiaelosztást kelet és nyugat, illetve észak és dél között.
A kazah elnök ezzel összefüggésben szorgalmazta, hogy az EU alternatív szállítási folyosókat építsen ki, egyebek között a Kaszpi-tengeren.
Hírügynökségek felidézték, hogy az ásványkincsekben gazdag, kemény kézzel vezetett Kazahsztán tagja az Oroszország vezette Eurázsiai Gazdasági Uniónak és a szovjet utódállamok egy részét tömörítő Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (ODKB). Utóbbi katonai alakulatokkal támogatta a helyi vezetést az év elején, hogy úrrá tudjon lenni az országban kitört zavargásokon.
Mindemellett Kazahsztánban aggályok is vannak Moszkva erős befolyásával szemben, sokan például orosz területi igényektől tartanak az ázsiai ország északi részén.
Kazahsztán például nem állt ki egyértelműen Oroszország mellett az ukrajnai hadművelet kérdésében.
A szentpétervári nemzetközi gazdasági fórumon pedig Tokajev kijelentette, hogy nem fogja elismerni a kelet-ukrajnai szakadár területek függetlenségét.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.