A Gazprom 40 százalékkal csökkenti a földgázszállítást Németországba
A Gazprom 40 százalékkal csökkenti a földgázszállítást Németországba
 / Gazdaság

A Gazprom 40 százalékkal csökkentette az Északi Áramlat-1 balti-tengeri gázvezetéken keresztül Németországba irányuló földgázszállítás maximális mennyiségét a Siemens által végzett karbantartási munkálatok késedelmére hivatkozva – jelentette be az állami tulajdonú vállalat kedden.

Hirdetés

A Gazprom indoklása szerint egy gázkompresszor-egység nem érkezett vissza határidőre a javításból. Emiatt mostantól legfeljebb 100 millió köbméter gázt lehet átpumpálni a vezetéken naponta, ami a korábban tervezett napi 167 millió köbméter gázmennyiség mintegy 60 százaléka - írja a neokohn.hu.

A Siemens Energy később bejelentette, hogy az Oroszország ellen elrendelt szankciók miatt nem tudta visszaadni az Északi Áramlat-1 gázvezeték üzemeltetőjének a Kanadában jelenleg felújítás alatt álló gázturbinát.

„A Kanada által bevezetett szankciók miatt a Siemens Energy jelenleg nem tudja leszállítani a felújított gázturbinákat a megrendelőnek”

– közölte a vállalat.

Hozzátették, hogy erről tájékoztatták a kanadai és a német kormányt, és dolgoznak egy életképes megoldáson.

Németország számára az Északi Áramlat-1 az orosz gáz fő szállítóvezetéke. Az Északi Áramlat-2 gázvezeték elkészült ugyan, de Oroszország Ukrajna elleni háborúja miatt még nem helyezték üzembe.

A Fehéroroszországon és Lengyelországon át Németországba vezető Jamal-Európa gázvezeték pedig december óta nyugatról keletre, Németországból Lengyelországba szállít gázt.

Az orosz gáz Ukrajnán keresztüli tranzitja is jelentősen csökkent. Ukrajna az elmúlt hónapban felfüggesztette a két tranzitpont egyikén a gázszállításokat, egyharmadával csökkentve így a területén Európába áthaladó orosz gázszállításokat.

A 2011-ben üzembe helyezett Északi Áramlat-1 gázvezeték a legnagyobb kapacitású gázvezeték Oroszország és Németország között.

Az üzemeltető vállalat szerint 2021-ben 59,2 milliárd köbméter földgázt exportáltak Oroszországból Európába a vezetéken keresztül. Tavaly év végéig összesen több mint 441 milliárd köbmétert exportáltak a vezeték üzembe helyezése óta.

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.