Német szakmai szervezet: az ázsiai kereslet miatt emelkedik a földgáz ára

MTI

 / Gazdaság

A lendületes ázsiai gazdasági növekedés által támasztott keresleti többlet váltotta ki a földgáz árának jelentős emelkedését, nem pedig valami szándékos piacbefolyásoló akció az orosz szállítók részéről - jelentette ki a német ZDF tévécsatorna Morgenmagazin műsorában a "Zukunft Gas" német földgázipari szakmai képviseleti szervezet szakértője, Timm Kehler.

Hirdetés

 "Az ázsiai feldolgozóipar már a válság előtti szinten, esetenként pedig felette termel" - mondta,

hozzátéve, hogy "ebből pedig a kínálatot meghaladó kereslet következik". Szó sincs arról, hogy az oroszok visszafognák a termelést, mint ahogy a Zöldek azt tudni vélik - mondta, idézi az MTI.

"Ha a Gazprom által idén Európába leszállított tételeket vesszük, már 40 százalékkal a tavalyi felett állunk."

Hirdetés

Az árak Kehler szerint a közeljövőben "normalizálódni" fognak.

"Úgy gondolom, hogy amit az elmúlt időkben tapasztaltunk az csak átmeneti áremelkedés volt, részben spekulációknak köszönhetően" - mondta.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.