Elvárható a szülőktől, hogy gyermekeiket 24 éves korukig anyagilag, illetve a lakhatás biztosításával támogassák - derült ki az Ifjúságkutató Intézet 12 országra kiterjedő közvélemény-kutatásából, amelynek eredményéről kedden tájékoztatta a Mathias Corvinus Collegium (MCC) az MTI-t.
Azt írták, a közvélemény-kutatásban a szülők szerepét vizsgálták a fiatalok önállósodásában.
Az utóbbi években a saját egzisztencia megteremtése, az önálló élet megkezdése kitolódik a nyugati társadalmakban, ami összetett okokkal magyarázható: a fiatalok életstílusának és értékeinek változásával, a külső feltételek alakulásával. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy manapság egyre nehezebb megteremteni az önálló lakhatáshoz szükséges anyagi feltételeket, ami a szülőkre is jelentős terhet ró - részletezték.
Nemzetközi kutatásában arról kérdezte az Ifjúságkutató Intézet az európaiakat, hogy véleményük szerint hány éves korig kell a szülőknek anyagilag és lakhatás biztosításával támogatniuk gyermekük önállósodását. A 12 vizsgált országban (Ausztria, Bulgária, Csehország, Észak-Macedónia, Horvátország, Lengyelország, Magyarország, Montenegró, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia) a megkérdezettek átlagosan 24 éves korig látták szükségesnek a fiatal felnőttek segítését. A legtovább a románok (átlagosan 26 éves korig), míg a legkevesebb ideig a délszlávok (a horvátok, szlovének, montenegróiak átlagosan 23 éves korig) szerint fontos a gyermek önállóvá válásának támogatása. Magyarországon - a részt vevő országok átlagához hasonlóan - a megkérdezettek szintén 24 éves kornál húznák meg a határt - ismertették.
Az intézet felmérése szerint a fiatalok lakhatásának megoldásában a szülői szerepvállalást átlagosan a megkérdezettek 71 százaléka tartja szükségesnek. A szerbeknek, horvátoknak és osztrákoknak több mint 80 százaléka, a szlovákoknak 56 százaléka, a szlovénoknak pedig 47 százaléka ért egyet azzal, hogy elköltözése után gyermekének lakóhelyéről a szülő gondoskodjon. Magyarországon az átlagosnál szintén alacsonyabb (65 százalék) azoknak az aránya, akik szerint elvárható, hogy a már felnőtt gyerekének a szülő hajlékot biztosítson.
Magyarországon az iskolai végzettség növekedésével ezt egyre kevésbé tartják elvárandónak. Településtípus szerint a fővárosban élőkre - az egyéb városokban lakókhoz képest - ez a hozzáállás inkább nem jellemző.
A közvélemény-kutatásban részt vevők a felnőttkorú fiatalok anyagi támogatását valamivel nagyobb arányban érezték szükségesnek, mint lakhatásuk megoldását. A pénzügyi támogatásról a magyarok véleménye csaknem megegyezik a vizsgált országok átlagával: ugyanis 76 százalékuk szerint várható el, hogy felnőtt gyermeke önállósodásához a szülő pénzügyi segítséget adjon. A két szélsőséget a szerbek és az észak-macedónok jelentik: Szerbiában a megkérdezettek 90 százaléka szerint kell anyagi segítséget nyújtaniuk a szülőknek, míg Észak-Macedóniában csak 58 százalékuk véli ugyanezt.
A kutatás alapját képező adatfelvétel 2023 áprilisában készült 12 ezer, országonként ezer ember megkérdezésével. Az adatfelvételt Közép-Európa szakértője, médiafigyelője és piackutatója, a CEPER készítette az Ifjúságkutató Intézet számára - olvasható a közleményben.
A Mathias Corvinus Collegium a Nézőpont Intézettel együttműködésben 2021-ben hozta létre az Ifjúságkutató Intézetet.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.