Csodálatos alkalmat készített el Isten azoknak, akik meghallották hívó szavát, s az elmúlt héten estéről estére ellátogattak a beregardói Perényi Kultúrkúria hangulatos parkjában tartott szabadtéri evangelizációra – amikor esett, a gyönyörűen felújított kúria adott otthont a helyi református gyülekezet lelkésze és presbitériuma által szervezett alkalmaknak.
Nem véletlen, hogy nem a templomban szerveztük az evangelizációt. Nem titkolt szándékunk ezzel az, hogy Isten közelébe csalogassuk azokat is, akik netán hosszú évek kihagyása után ódzkodnak bejönni a templomba, de ide szívesen kilátogatnak – vallja Balázs Antal lelkész.
– Nagyon örülünk annak, hogy a Perényi Kultúrkúriát rendelkezésünkre bocsátották, így egy igazán hangulatos helyen szólhatott az ige. Ezeknek az alkalmaknak – mint minden evangelizációnak – az volt a célja, hogy segítsen az embereknek közelebb kerülni Istenhez. Az lenne a kívánatos, hogy minél többen megtérjenek, illetve a már megtértek, akik egy kicsit megfáradtak, elerőtlenedtek, megújuljanak hitükben. Ezt szolgálták az igehirdetések és az énekek, a dicsőítések is.
Mélyponton van az emberek hangulata a covid és a háború következtében – fogalmazott kérdésünkre válaszolva Szilágyi Károly gáti református lelkész, aki hirdette az igét estéről estére. – Látom a megfáradt és megüresedett lelkeket. A zsidókhoz írt levél 12. fejezetét azért választottam, mert pontosan arról szól, hogy van egy mélypontra jutás – bűneink következménye –, de van kiút, van fölemelkedés. Az ige bátorít, hogy ne csüggedjünk el, ne erőtlenedjünk el, hanem vigyük az Úr elé a terheinket, böjtöljünk és imádkozzunk, hogy az Úr bocsássa meg a mi bűneinket. Szerettem volna rávilágítani arra, hogy van bűnünk, és sajnos nehezen szabadulunk tőle, nem akarjuk letenni, de nem lehet más lehetőségünk, mint a figyelmeztetésekből ráébredni arra, csak az Úrban van segítségünk. Ő sokkal jobban szeret bennünket, mint megérdemelnénk, tenyerén hordoz. Ha teljes szívvel bízunk benne, nem lesz úrrá rajtunk a csüggedés.
Ezt erősítette első este a Mezőváriból érkezett Kovács család is, akik énekkel dicsőítették az Istent, bátorítva a gyülekezetet, hogy nyissák ki szívüket, hogy ne szóljon az ige hiába, és – Túrmezei Erzsébet szavaival – bár „nem tudjuk mi jön: titok a holnap…, de a ma int, hogy híven szolgáljunk, mert tudjuk, ki jön: Krisztusra várunk…” És bátorított Simon Sándor bizonyságtétele is, aki elmondta, hogyan került halálközeli állapotba, milyen erőt adott az ige – „Elég néked az én kegyelmem” –, s hogyan őrizte meg az Úr. A nagyberegi református gyülekezet presbitere hitet tett amellett, hogy Istent még akkor is lehet áldani, ha magatehetetlen az ember. Arra biztatta a testvéreket, hogy ne szégyelljenek bizonyságot tenni Istenünkről, akinek van hatalma bennünket megtartani.
A hét folyamán több bizonyságtétel is elhangzott, illetve a helyi gyülekezet Fring Erzsébet vezette énekkara is szolgált. Hisszük, hogy mind az igehirdetések, mind az énekek és bizonyságtételek szíveket nyitogattak, erősítettek, bátorítottak. Mindezért Istené legyen a dicsőség!
Marton Erzsébet
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.