„Bétölt az idő, és elközelített az Istennek országa. Térjetek meg és higgyetek az evangéliumban.” (Márk 1,15, Károli fordítás)
Kemény szavak, de kemény a világ is, amiben a 21. század kényelmet szerető, de Istent ismerni nem akaró embere él. A megszokott, kiszámítható elemei az életünknek eltűnőben vannak, az úgynevezett jóléti társadalom veszélybe került. Drasztikus változások jelzik Jézus Krisztus és vele a számonkérés közeledtét. Isten Fia ma mondja: „Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek” (Jelenések 3,20a). És azt is ígéri: „ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem” (Jelenések 3,20b). A kérdés: én mit teszek? Akarom-e a szeretetközösséget Krisztussal? Beengedem-e Őt a szívembe és az életembe?
Id. Pocsai Sándor református lelkipásztor éppen egy évvel ezelőtt evangelizált Tivadarban, amikor kitört az ukrajnai háború. Emlékezetes dátum. Mint európai emberek, generációk óta nem ismertük a háborút, most pedig testközelbe került. Első reakció a pánik s a félelem volt, sokan feltették a kérdést az első napokban: most mi lesz?
Az aggodalom az ismeretlennel való szembenézés eredménye. Akkoriban és most is elhangzik sok felkiáltás, kétségbeesett esdeklés: Uram, könyörülj rajtam! Isten pedig pontosan erre vár… Várja, hogy kiáltsunk hozzá.
Jó volt látni, hogy február 20–24. közötti napokban csendes hétre gyülekeztek az emberek, hogy meghallgassák, mit akar mondani Isten. Mi a személyes mondanivalója – konkrétan nekem. Mire int és mire biztat. Délelőttönként bibliaóra és imaközösség, délután pedig evangelizáció várta az érdeklődőket. S a gyerekeket külön foglalkozás az imateremben egy-egy önkéntes munkatárssal. Seres János tivadarfalvai lelkész igével és egy-egy személyes történettel köszöntötte az egybegyűlteket estéről estére. Áldott alkalmak voltak…
Sokan érkeztek a környező falvakból, mind a két karzat és az alsó szint is megtelt a hétfőtől péntekig tartó istentiszteleteken. Kemény beszéd hangzott el a szószékről. Semmi léleksimogatás, semmi mellébeszélés. Csak az ige világos üzenete. A Biblia az a szikla, amire az életet tartósan fel lehet építeni. Mert a sziklára épített lelki ház állni fog – örökké.
A próféciák és az evangéliumok egyértelműen összecsengenek az igazság tekintetében, Jézus Krisztus a szabadító, és rajta kívül nincs más. Sem a vallás, sem a szentek, sem Szűz Mária, sem semmilyen közbenjáró imádság nem ad belépőt a mennybe. Jézus magáról így mondja: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam” (János 14, 6). De Isten terve, „hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére” (1Timóteus 2, 4). Nem számít, ki honnan jön, a fontos kérdés az: akar-e megszabadulni bűneitől és azokra bocsánatot nyerni? Csakis ekkor válik szabaddá az út a Teremtőhöz. Ézsaiás próféciája egyezik az evangéliummal; rámutat, mit jelent a világnak az Üdvözítő eljövetele. Mert miről is van szó valójában? Az evangélium, az örömhír a vigaszt és a remény jelenti. Ma is, amikor kezdünk belefáradni a nehézségekbe, és kérdezzük, miért engedi meg Isten a háborút, a földrengéseket, a járványokat, a válasz a Bibliában van. Elég kinyitni az 1Mózes 3-at. A természeti csapások, a betegségek és a gonoszság az eredendő bűn következménye. Nem Isten a hibás, hanem az ember, aki engedetlenné vált Teremtőjével szemben, mert többet akart és akar ma is. A hálátlanság és zúgolódás a természetünk része. Ez tesz minket boldogtalanokká. János első levele 3. részében az ördög gonosz munkáinak lerombolásáról esik szó. Az első részben így ír az apostol: „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz Ő, megbocsátja bűneinket, és megtisztít minden gonoszságtól” (1János1, 9). Két hatalom van: az Istené és a Gonoszé. Az ember e kettő közül egynek az uralma alatt áll. Születésünk óta a kárhozat felé tartunk. Megállni ezen az úton egyedül nem megy. Visszafordulni Istenhez, akitől elszakadtunk, egyedül nem sikerül. Krisztusra van szükségünk.
Szabadulni csak és kizárólag az Úr Jézus vére által lehetséges. Ha hittel elfogadom az Ő ajándékát, a kegyelmet, akkor leszek valóban szabad. Szabad a vágyaimtól, a káros szenvedélyeimtől, a haragtól, az irigységtől, a nehezteléstől és panaszkodástól. Szabad leszek Isten számára, hogy kezdjen velem valamit. Valami jót, amitől áldás lehetek szeretteim és mások számára.
12 hónap elteltével már tudjuk és kijelenthetjük, Isten még mindig uralkodik. Ukrajnában is. Mert a Teremtő a helyén van. Az, hogy nem a kedvünk szerint alakulnak a dolgok, nem jelenti, hogy Isten nem tudja, mi történik. Tudja. És engedi. Mert a test kívánságának teljesítésénél fontosabb a lélek megmentése. „Jaj a világnak a botránkozások miatt! Mert szükséges, hogy botránkozások történjenek, de jaj annak az embernek, aki megbotránkoztat.” (Máté 18, 7) És így folytatja Jézus: „Ha a kezed vagy lábad botránkoztat meg téged, vágd le, és dobd el magadtól: jobb neked ha csonkán vagy sántán mégy be az életre, mint ha két kézzel vagy két lábbal vettetel az örök tűzre” (Máté 18, 8).
Isten célja tehát, hogy „megmentse, ami elveszett” (Máté 18, 11). Hiszem-e, hogy nekem is szükségem van a megmentésre? Hiszem-e, hogy Jézus Krisztus értem is meghalt a Golgota keresztjén, azért, hogy örök életem legyen?
Több ezren fordultak már meg a Csongori Bethesda Szenvedélybetegeket Mentő Misszióban, ahová március 6-ától ismét gyógyító hétre várják azokat, akik szabadulni szeretnének lelki bilincseiktől, gyötrelmeiktől. A segítség közel van, éljünk a lehetőséggel! Ha tudunk ismerősi körünkben valakiről, akinek szüksége lenne a lelkigondozásra, és szeretne elmenni Csongorra, segítsük az eljutásban! Imádságban hordozzuk a missziót, hogy minél többen tudják elmondani magukról: „Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus” (Galata2, 20). Adja Isten, hogy így legyen!
Bodnár Diána
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.