A héten lezárult a kétnapos EU-s csúcstalálkozó, amelyen az állam- és kormányfők tárgyaltak az uniós vakcinaútlevélről és a klímaválság kezeléséről is. Az Európai Bizottság kiterjesztené szén-dioxid-kibocsátási kereskedelmi rendszerét a lakóépületekre és a közlekedésre, ez hatalmas terhet jelentene például a magyar családok számára. Orbán Viktor szerint nem az átlagemberrel kéne megfizettetni a klímaválság kezelését.
A héten véget ért a kétnapos EU-csúcs, ahol szó volt a járványhelyzetről és a vakcinaútlevélről, valamint óriási viták zajlottak a klímavédelmi feladatokról, közölte a Hirado.hu. Terítéken voltak az Európai Unió és Oroszország közötti kapcsolatok az eltérített fehérorosz gép kapcsán. Georg Spöttle, a Nézőpont Intézet biztonságpolitikai elemzője volt az M1 Ma reggel című műsorának vendége.
Van egy halvány remény arra, hogy júliusban meglesz a vakcinaigazolvány, azonban Spanyolország már most bármelyik védőoltás meglétét elfogadja. A biztonságpolitikai elemző elmondta, hogy
Spanyolországhoz hasonlóan Olaszország, Görögország és valószínűleg Portugália is beengedi a turistákat a nyár folyamán,
és bármelyik oltást elfogadja, hiszen az említett országok fő bevételi forrása a turizmus.
Az elemző szerint a közelgő választások miatt a németek politikai kérdést csinálnak a klímaügyből. Azt akarják, hogy a lakosság fizesse meg a klímasemlegesség árát, hiszen Németország azokkal fizettetne több adót, akinek nem teljesen környezetbarát a háza. Felmerült az üzemanyag árának emelése is, így aki dízelt tankol például, az lényegesen többet fizetne.
A csúcstalálkozó előtt Orbán Viktor miniszterelnök is arról beszélt, hogy a klímavédelem költségeit a klímaromboló nagy cégeknek kell megfizetniük. Van olyan csoport, amelyik inkább az emberekkel meg a családokkal fizettetné meg a védekezés költségeit.
„Németország 2030-tól már csak elektromos autókat szeretne forgalomba engedni, az áram jelentős részét viszont a lengyelektől vásárolja, ahol jelenleg is szénerőművek működnek” – hívta fel a figyelmet a német javaslat ellentmondására a szakértő.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.