Holtan talált egy idős nőt a szomszédja a Bács-Kiskun vármegyei Jánoshalmán vasárnap hajnalban, egy férfit, akit emberöléssel gyanúsítanak az ügyben, őrizetbe vettek - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.
Bejelentés érkezett 2023. június 18-án hajnalban a rendőrségre, miszerint egy jánoshalmi idős nőt holtan talált ágyában a szomszédja.
A helyszíni és halottszemle során kiderült, hogy a holttest fején található sérülések bántalmazástól származtak. A bűncselekmény elkövetésének a gyanúja egy 23 éves férfire terelődött. A tetthelyen talált bizonyítékok alapján feltételezhető, hogy a férfi betört a 80 éves asszonyhoz, majd amikor a sértett tetten érte, bántalmazta őt.
Távozásakor magával vitte az idős áldozat TV-jét. Az alapos nyomozati munka eredményeként a rendőrök három órán belül beazonosították, majd elfogták az emberölés gyanúsítottját, akinél a házkutatás során megtalálták az eltulajdonított készüléket is.
A férfit emberölés gyanúja miatt őrizetbe vették a Bács-Kiskun vármegyei nyomozók, akik kezdeményezik letartóztatását.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.