Ferenc pápa a kereszt jelentőségéről beszélt az Eperjesen bemutatott görög katolikus liturgián

MTI

 / Közélet

Történelmi egyházi szertartásnak számított a Ferenc pápa bemutatta bizánci szent liturgia az eperjesi városi sportcsarnok előtti téren kedden. A szent liturgiához a szomszédos országokból is csatlakoztak görögkatolikusok.

Katolikus egyházfő Szlovákiában most először mutatott be szent liturgiát. Korábban II. János Pál pápa 1991-ben Máriapócson, és Ferenc pápa 2019-ben Balázsfalván mutatott be görögkatolikus szertartást - írja az MTI.

A Szent Kereszt Felmagasztalása ünnepén a Szentatya Aranyszájú Szent János szerinti bizánci liturgiát vezetett. Homíliájában Ferenc pápa a kereszt jelentőségéről beszélt.

„A világ szemében a kereszt kudarc (..) mivel azt mutatja, hogy a jókat elteszik az útból, és a gonoszok diadalmaskodnak”

– jelentette ki. Megjegyezte, hogy a keresztények is győzelemre vágynak, de "a kereszt nélküli kereszténység világivá és sterillé válik".

Hozzátette: számtalan helyen látni a keresztet, a templomoktól kezdve az emberek nyakában, az otthonokban és a járművekben is, de „nincsen haszna, ha nem nyitjuk meg a szívünket előtte”.

Kifejtette, hogy a keresztet nem szabad „imádat tárgyává, még kevésbé politikai jelképpé, vallási és társadalmi jellé alacsonyítani”.

Hozzátette, akinek a kereszt nem csak a nyakában, hanem a szívében van, senkiben nem ellenséget, hanem mindenkiben testvért lát.

A pápa megemlékezett mindazokról, akik Szlovákiában a krisztusi kereszt nevében vállalták szenvedéseiket, és meg is haltak érte. Emlékeztetett, hogy a világ „túl sok más részén” ma is üldözik a keresztényeket.

Az eperjesi sportcsarnoknál vatikáni források szerint közel negyvenezren vettek részt az eseményen. A liturgián jelen voltak a szlovákiai és a szomszédos országok görögkatolikusai: többek között a szlovákiai egyházat vezető Ciril Vaszil érsek, a vatikáni Keleti Egyházak Kongregációjának korábbi titkára, Szvjatoszlav Sevcsuk nagyérsek, az ukrajnai görög-katolikus egyház vezetője, Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita, Bohács Béla a nemzetközi kapcsolatokért és a magyar hívekért felelős szlovákiai görögkatolikus püspöki helynök. Jelen volt Stanisław Dziwisz bíboros, Krakkó nyugalmazott érseke, II. János Pál egykori személyi titkára.

A szabadtéri oltárnál a magyar feliratú Klokocsói Istenszülő-ikon állt, melyet Eperjesen őriznek.

A kegyképen magyar nyelvű felirat olvasható: „Boldog Asszony valóságos képe, mely 1670 Felső Magyarországon Vinna várához tartozó Klokocsó nevü orosz falu templomában sokak láttára elsőben könnyezni, s azután némely eretnekek késsel szurások után orczáján legörgő könnyhullatással sírni láttatott”.

Vakles Attila, aki görögkatolikus parókus a szlovákiai Szesztán, az MTI-nek elmondta, hogy a legutolsó népszámláláson 250 ezren vallották magukat görögkatolikusnak. A pozsonyi, kassai és eperjesi egyházmegyében szlovákok, magyarok és ruténok gyakorolják vallásukat, közöttük a magyarok számát 15 ezerre tette.

A Szlovákiában felszámolt, majd 1968-tól újraalakult görög katolikus egyház történetében fordulópontot jelentett, hogy 2008-ban XVI. Benedek pápa megalapította a pozsonyi székhelyű görögkatolikus püspökséget, ezzel egyidőben egyházmegyei rangra emelte a kassai apostoli exarchátust,

és az addigi eperjesi görögkatolikus püspökséget érsekséggé emelte, így létrejött a három szlovákiai görögkatolikus egyházmegye.

Ferenc pápa kedd délután Kassára megy tovább, ahol a többségében romák lakta Lunik IX lakótelepre látogat, majd fiatalokkal találkozik a Lokomotiv-stadionban.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.