Felmérés: Csehországban a lakosság 20 százaléka istenhívő

MTI

 / Közélet

Csehországban a lakosság 20 százaléka hisz Istenben, bár egy részük fenntartásokkal - derült ki abból a most nyilvánosságra hozott országos felmérésből, amelyet a STEM/MARK közvélemény-kutató intézet készített a Maranatha keresztény civil szervezet megbízásából.

Valamiféle magasabb erő létezésében 35 százalék hisz, míg a megkérdezettek 23 százaléka sem Isten, sem egy magasabb erő létezésében nem hisz - mutatnak rá a felmérés készítői, akik országszerte mintegy másfél ezer 18 éven felüli személyt kérdeztek meg - írja az MTI.

Az emberek több mint fele úgy vélte, hogy az istenhit inkább megosztja, semmint egyesíti a cseh társadalmat.

A hívők 48 százalékát a családi nevelés vezette az istenhithez. A hívők többsége, mintegy kétharmada nő, míg a férfiaknak csak egyharmada nyilatkozott úgy, hogy istenhívő. A vallásosak többsége az idősebb korosztály tagjai közül kerül ki, területileg pedig a morvaországiak és dél-csehországiak között van a legtöbb istenhívő.

A megkérdezettek 57 százaléka azt állította, hogy a tízparancsolat konkrét ismerete nélkül is tudja, mi a helyes, és mi nem.

Az emberek 85 százaléka fontosnak minősítette, hogy a társadalomban érvényesüljenek az erkölcsi törvények.

Ami a templomlátogatásokat illeti, rendszeresen, hetente egyszer a megkérdezettek két százaléka jár misére, karácsonykor pedig hét százalék. Az emberek 57 százaléka azt állította, hogy sosem jár templomba. Abban, hogy a világot Isten teremtette, a csehek hét százaléka hisz, míg az evolúciós elmélet híveinek aránya 62 százalék.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.