Ferenc pápa: A nők ellen családon belül elkövetett erőszak úgyszólván sátáni tett

MTI

Azok a férfiak, akik erőszakot követnek el nő ellen, úgyszólván sátáni módon cselekszenek – jelentette ki Ferenc pápa az olasz TG5 tévécsatorna egy vasárnap este sugárzott műsorában.

Hirdetés

A Reuters hírügynökség szerint az egyházfő ritkán használ olyan erős kifejezéseket, mint amilyenek ezúttal ebben a témában használt - írja az MTI.

A műsorban Ferenc pápa három nehéz sorsú nővel és egy férfival beszélgetett.

„Az otthonukban – gyakran férjük által – bántalmazott nők száma nagyon nagy” – válaszolta az egyik kérdésre, amelyet egy családjában bántott nő tett fel neki. „Számomra ez úgyszólván sátáni, mert olyan embert bántanak, aki nem tud védekezni, csak megpróbálhatja kivédeni az ütéseket. És ez nagyon megalázó” – mondta

A koronavírus-járvány kezdete óta a pápa többször felszólalt a családon belüli erőszak ellen.

Ugyanis a járvány miatti korlátozások következtében nőtt ezeknek a bűncselekményeknek a száma számos országban.

Rendőrségi statisztikák szerint Olaszországban naponta mintegy 90 erőszakcselekményt követnek el nők ellen, s ennek 62 százaléka otthon történik – jegyezte meg a Reuters hírügynökség.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.