Az öregedéssel együtt csökken az állóképesség és az izomerő, ettől függetlenül nagyon fontos, hogy továbbra is sportoljunk, mert így számos betegség kialakulásának kisebb a veszélye.
Szakértők szerint az egészséges 60 év felettieknek heti 150 perc mérsékelt intenzitású kardioedzést érdemes végezniük. Ez olyan fizikai aktivitást jelent, amely megemeli a szívritmust, de amely mellett még képesek vagyunk beszélni - viszont például énekelni már nem tudnánk - írja a Házipatika.com.
A legjobb edzésformák
Az egyik legjobb és mindenki számára elérhető, ilyen jellegű mozgásforma a séta. Érdemes először egy napi, illetve heti lépésszámcélt kitűzni, és ha azt már több hónapon át teljesíteni tudtuk, akkor emelni a sebességet vagy a lépések számát, esetleg sík terep helyett emelkedőket választani. Szintén jó ötlet az úszás, illetve a vízi aerobik: mindkettő alaposan átmozgatja a testet és az izmokat anélkül, hogy felesleges terhelést róna az ízületekre.
A közepes intenzitású edzésformák közül az egyik legjobb a kerékpározás, de csak olyanoknak javasolt, akiknek nincsenek egyensúlyproblémái. Idősebb korban érdemes rekumbens (fekvő) kerékpárt használni, mivel azzal sokkal kisebb a sérülések veszélye. A túrázás szintén remek, ilyenkor érdemes speciális túrabotokat használni idősebb korban. Nagyon hasznosak lehetnek még a kifejezetten a szenior korosztálynak tartott csoportos táncórák is.
A magas intenzitású edzésformákkal 60 éves kor fölött érdemes óvatosnak lenni, mivel komoly terhelést rónak a szívre. Ha valakinek ebben a korban megfelelő az erőnléte, illetve a fizikai állapota az ilyesmihez, például a futáshoz, akkor heti szinten 75 percnyit javasolnak a szakemberek. A futás helyett remek alternatíva az ellipszistréner, amely kíméli az ízületeket. Ami még fontos, hogy a kardioedzések mellett érdemes rendszeresen súlyzózni is, hogy a vázizomzat stabilitását megőrizzük, illetve megakadályozzuk az anyagcsere túlzott lelassulását.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.