Lerakták csütörtökön Berlinben a keresztény, a zsidó és a muszlim vallás első közös imaházának alapkövét.
A House of One elnevezésű intézmény "a vallási sokszínűség" helye lesz, ahol "megmutatkoznak és érthetővé válnak a különbségek" a vallások között - emelte ki Wolfgang Schäuble, a német szövetségi parlament (Bundestag) elnöke az alapkőletételi ünnepségen, közli az MTI.
A vallás "az emberiség nagy ügyei" közé tartozik és "fontos egyéni és közösségi értékek forrása",
annak ellenére is, hogy erről "mi, állítólagosan felvilágosodott európaiak olykor megfeledkezünk" - mondta a Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa, hozzátéve, hogy az emberi civilizációt a vallások formálták, és a világ lakosságának több mint 85 százaléka valamely valláshoz tartozik.
A vallásos hit egy magasabb, emberfeletti rendben "megmutatja, hogy nem minden dolognak mértéke az ember és vannak határai, és szüksége is van határokra, hogy ne legyen féktelen, ami különösen fontos ma, a látszólag korlátlan lehetőségek korszakában" - mondta Wolfgang Schäuble.
Aláhúzta, hogy a vallások közötti különbségekkel visszaélve egymás ellen lehet fordítani embereket és közösségeket, "ezért oly fontos a vallások párbeszéde, ezért van szükség több kapcsolatra köztük, több felvilágosításra, több tudásra egymásról és több érdeklődésre egymás iránt, és ezért van szükség a House of One-ra".
Az épület négy fő részből áll, keresztény templomból, zsinagógából és mecsetből, amelyeket összeköt a 46 méter magas tornya alatt elterülő közös tér.
Az egyes vallásokat jellemző alapmotívumokat tükröző egyszerű, díszítés nélküli téglaépület terveit a berlini Kuehn Malvezzi építésziroda készítette. A helyszín a belvárosi Petriplatz, azon pedig az egyik első berlini templom, a világháborús megrongálódás miatt 1964-ben lebontott Petrikirche telke, amelyet jelképes áron, egy euróért adott át a városvezetés a House of One felépítésére és működtetésére létrehozott alapítványnak.
Az alapítványt egy berlini evangélikus pap, egy rabbi és egy imám - Gregor Hohberg, Andreas Nachama és Kadir Sanci - hozta létre a vallások közötti párbeszéd, megértés és együttműködés ösztönzését szolgáló intézmény megvalósítására. Az építkezés csaknem egy évtizedig folytatott előkészítés után kezdődik és várhatóan négy évig tart.
A tervek szerint 47 millió eurót (16,4 milliárd forint) fordítanak rá, 20 millió eurót a szövetségi kormány, 10 millió eurót a tartományi rangú főváros kormánya biztosít. Adományokból eddig 13 665 053 eurót gyűjtöttek össze.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.