Az amerikai hatóságok orosz oligarcha luxusjachtját foglalták le egy spanyol kikötőben

MTI

Az amerikai hatóságok hétfőn egy spanyolországi kikötőben óriási luxusjachtot foglaltak le, amely feltételezések szerint Viktor Vekszelberg orosz milliárdos tulajdona - adta hírül az AP amerikai hírügynökség hétfőn.

Hirdetés

Ez volt az első olyan eset, amikor a washingtoni szövetségi kormányzat szankciós intézkedései keretében lefoglalta és befagyasztotta az orosz elit egyik közismert tagjának a luxushajóját vagy más, kiemelkedően nagy értékű vagyontárgyát - írja az MTI.

A spanyol katonai csendőrség (Guardia Civil) és az amerikai szövetségi hatóságok munkatársai a Földközi-tengeren fekvő Baleár-szigetek fővárosában,

Palma de Mallorca nagyméretű kikötőjének Marina Real elnevezésű részén foglalták le az ott horgonyzó luxusjachtot.

Az AP amerikai hírügynökség helyszínen tartózkodó munkatársai hétfőn reggel több rendőrségi munkatársat láttak fel- és leszállni a hajóról.

A luxusjacht lefoglalására irányuló közös amerikai-spanyol rendőrségi műveletben a spanyol csendőrség mellett részt vettek az amerikai szövetségi nyomozó hivatal (FBI) és az amerikai belbiztonsági minisztérium (DHS) munkatársai is. A spanyol csendőrség tájékoztatása szerint az akciót az amerikai hatóságok külön kérésére hajtották végre.

Az AP névtelenséget kérő spanyol csendőrségi forrásra hivatkozó tudósítása szerint a mozgásképtelenné tett luxusjacht a 78 méter hosszúságú, Cook-szigetek lobogója alatt hajózó "TANGO", és a Superyachtfan.com nevű különleges, nagyméretű luxushajókra szakosodott internetes portál szerint értéke mintegy 120 millió dollár.

A jachtot Viktor Vekszelberg orosz milliárdos közvetett tulajdonaként tartják számon. Vekszelberget Vlagyimir Putyin orosz elnök szoros szövetségeseként ismerik, a moszkvai Renova Csoport nevű vállalati konglomerátum vezetője, amely alumíniumgyártással, kőolaj-kitermeléssel és más energiahordozókkal foglalkozik, illetve telekommunikációs és más technológiai iparágakban is aktív szerepet játszik az amerikai pénzügyminisztérium dokumentumai szerint.

Viktor Vekszelberg teljes vagyonát befagyasztották az Egyesült Államokban, és az amerikai cégeknek tilos az orosz oligarchával és vállalkozásaival üzletelniük.

Miközben az Európai Unió egyelőre nem helyezte büntetőintézkedés alá Vekszelberget, az Egyesült Államokban jelenleg is nyomozás folyik ellene adócsalás, pénzmosás és okirat-hamisítás gyanújával. Az okirat-hamisítást állítólag éppen azért követte el, hogy a "TANGO" luxusjacht tulajdoni hátterét eltitkolja - áll a spanyol katonai csendőrség közleményében.

Ez az első eset, hogy az amerikai hatóságok lefoglalták egy orosz oligarcha luxushajóját azóta, hogy Merrick Garland amerikai igazságügyi miniszter és Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter utasítására felállították a Russian Elites, Proxies and Oligarchs (REPO, Orosz Elitek, Megbízottjaik és Oligarchák) nevű különleges munkacsoportot. A szervezet az orosz társadalmi elit tagjainak, azok megbízottjainak, és az orosz oligarchák vagyonának lefoglalását és befagyasztását felügyeli. A REPO meghirdetett célja az amerikai büntető-intézkedések hatékony végrehajtása az ukrajnai háború február 24-i kezdete óta.

Viktor Vekszelbergnek régóta szoros kapcsolatai vannak az Egyesült Államokkal: egykor állandó tartózkodási engedéllyel, valamint New York és Connecticut állambeli házakkal rendelkezett. Az ukrajnai születésű ukrán-orosz üzletember az alumíniumgyártáshoz és a kőolajiparhoz kötődő befektetésekkel szerezte hatalmas vagyonát a Szovjetunió 1991-es felbomlását követő időszakban.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.