Észak-Korea újabb rakétakísérletet hajtott végre, az USA szerint ez rendben van

MTI

Észak-Korea két rakétát lőtt ki vasárnap, röviddel azután, hogy két amerikai miniszter látogatást tett a dél-koreai fővárosban, Szöulban – közölte egy magas rangú amerikai tisztségviselő Washingtonban egy keddi telefonos sajtótájékoztatón.

Hirdetés

Ez volt az első észak-koreai rakétakísérlet, amióta Joe Biden az Egyesült Államok elnöke - írja az MTI.

Washingtonban mindazonáltal hangsúlyozták, hogy

a phenjani vezetés rövid hatótávolságú rakétákkal végrehajtott legutóbbi kísérletei nem sértik az ENSZ

Biztonsági Tanácsának határozatait, s azok a normális tesztelések kategóriájába tartoznak.
Szöulban katonai források előzőleg arról számoltak be, hogy Észak-Korea vasárnap két rövid hatótávolságú manőverező robotrepülőgépet indított nyugati partjairól.

Egy másik, szintén neve elhallgatását kérő washingtoni tisztségviselő a keddi sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, az amerikai vezetés folytatni fogja erőfeszítéseit annak érdekében, hogy Dél-Koreával, Japánnal és Kínával is szorosan együttműködve nyitva tartsák Phenjan felé a tárgyalások lehetőségét.

Csö Szon Hui észak-koreai külügyminiszter-helyettes múlt hét szerdán azt közölte, hogy a Joe Biden vezette új amerikai kormányzat megpróbálta felvenni hazájával a kapcsolatot, ám Phenjan erre mindaddig nem hajlandó,

míg az Egyesült Államok fel nem hagy az irányába folytatott ellenséges politikával.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
A rendőrök a jármű kerekeire célozva állították meg az agresszív sofőrt. Videórészlet

A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.

Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka. Fotó: Олександр Сирський/Телеграм

A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.

Julija Szviridenko, ukrán miniszterelnök

Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.

Herszont ért orosz dróntámadás 2024. július 26-án (Fotó: Reuters)

A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.

Európai Unió-Ukrajna. Illusztráció. Fotó: Internet

A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.

Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban 2025. március 7-én (Fotó: MTI/EPA/Chris Kleponis)

Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.

Orosz–ukrán háború: Több ukrán régióban maradtak áram nélkül az orosz csapás után (Fotó: AFP)

Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.

Harci drón. Illusztráció. Fotó: Internet

Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.

Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.