A külügyminiszter beszél valamiről, a Bundestag SPD-frakciója pedig valami másról, majd a kancellár is elmondja a magáét – írja egy elemző, melyet a Karpat.in.ua idéz.
Ellentmondásos Oroszország megítélése a német társadalmon belül, ami nem csak a belpolitikában, de a NATO-szövetségesek között is frusztrációt okoz – írja az Euronews.
Szergej Szumlennij Kelet-Európa szakértő szerint tekinthetnek rájuk megszállóként, de úgy is, mint akik a nácizmus alól szabadították fel az országot.
Németország nem hajlandó fegyvereket küldeni Ukrajnába és nem küld katonákat Kelet-Európába, a NATO frontvonalakra sem.
Nemet mondott a javasolt legszigorúbb szankciók ötletére is, például Oroszország kizárására a SWIFT fizetési rendszerből.
A német Zöldek okoztak némi meglepetést, hiszen sokan úgy gondolták, hogy miután a párt adja a külügyminisztert, az keményebb álláspontot képvisel Oroszországgal szemben. Stefan Meister, a Német Külkapcsolatok Tanácsának munkatársa szerint még a kormányon belül sincs egyetértés abban, hogyan viszonyuljanak Oroszországhoz: A külügyminiszter beszél valamiről, a Bundestag SPD-frakciója pedig valami másról, majd a kancellár is elmondja a magáét – írja a portál.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.