Orosz álláspont: Hajlandóak vagyunk kivétel nélkül mindent megvitatni

MTI

Oroszország kész bármely kérdést megvitatni az Egyesült Államokkal kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszéd keretében – közölte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán este Reykjavíkban, első négyszemközti találkozóján amerikai hivatali partnerével, Antony Blinkennel.

Hirdetés

„A mi álláspontunk nagyon egyszerű: hajlandóak vagyunk kivétel nélkül mindent megvitatni, azzal hogy a párbeszéd őszinte, tényszerű és persze kölcsönös tiszteleten alapul”  – mondta az orosz tárcavezető, közli az MTI.

Lavrov hangsúlyozta, hogy az orosz-amerikai viszony sokban meghatározza a nemzetközi helyzetet.

Mint mondta, Moszkva és Washington között ugyan komoly nézeteltérések vannak a nemzetközi helyzet megítélésében, ennek ellenére a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésére fognak törekedni.

„Kiszámítható, stabil kapcsolatokra törekszünk Oroszországgal, úgy gondoljuk ez nemcsak a mi népünknek, de Oroszország népének is jó, sőt az egész világnak is” – fogalmazott Blinken.

Kiemelte, hogy Oroszország és az Egyesült Államok érdekei sok területen egybe esnek és ezért az amerikai kormány az együttműködés javítására fog törekedni a többi között a koronavírus elleni küzdelem, a klímavédelem, Irán és Észak-Korea nukleáris programja, valamint az afganisztáni rendezés ügyében.

„Úgy véljük, ha az Egyesült Államok és Oroszország vezetői az összefogás szellemében együtt tudnak működni, úgy népeink és a világ is nagyobb biztonságban lesz. Mi erre törekszünk” – hangsúlyozta Blinken.

„Ugyanakkor nem titok, hogy köztünk ellentétek is vannak. És ami ezeket a nézeteltéréseket illeti, Joe Biden amerikai elnök Vlagyimir Putyin orosz elnöknek már tudtára adta, hogy amennyiben Oroszország agresszívan viselkedik ellenünk, partnereink, illetve szövetségeseink ellen, úgy arra válaszolni fogunk” – hangsúlyozta az amerikai tárcavezető. Hozzátette, hogy Biden elnök szóval és tettel már bebizonyította ezt, de nem a feszültség elmérgesítése végett, hanem Washington nemzeti érdekeinek védelmében.

Blinken megerősítette, hogy az Egyesült Államok eltekintett attól, hogy

szankciókkal sújtsa az Északi Áramlat 2 földgázvezeték kivitelezőjét és a kivitelező konzorcium vezérigazgatóját.

Hozzátette, hogy országa továbbra is ellenzi a Balti-tenger fenekére fektetett vezetékrendszer elkészültét, amelyen keresztül az orosz földgázt Ukrajna és Lengyelország megkerülésével szállítják Németországba.

Ned Price, az amerikai külügyminisztérium szóvivője a találkozót követően közölte, hogy Blinken a megbeszélésen Paul Whelan és Trevor Reed amerikai állampolgárok szabadon engedését követelte, akiket Washington szerint Moszkva jogtalanul tart fogva. Az amerikai tárcavezető emellett

aggályát fejezte ki a bebörtönzött Alekszej Navalnij ellenzéki politikus egészsége, valamint az orosz hadsereg Ukrán határ mentén folytatott tevékenysége miatt is.

Lavrov és Blinken az izlandi fővárosban az Északi-sarkvidéki Tanács ülésén vesznek részt, aminek keretében kétoldalú találkozót is tartanak.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.