Kreml: az orosz-amerikai csúcsnak elő kellene mozdítania a megértést néhány kérdésben

MTI

Az orosz-amerikai kapcsolatok állapota csaknem kritikus, a két elnök szerdai genfi találkozójának elő kellene mozdítania a megértést köztük néhány kérdésben - jelentette ki Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója újságíróknak kedden Moszkvában.

"A találkozó közben az elnökök ha nem is megállapodásra, de megértésre fognak jutni.

Természetesen ez hatással lesz az orosz-amerikai kapcsolatok alakulására, amelyek mára zsákutcába jutottak, és amelyek állapota közel van a válságoshoz, és ebben az összefüggésben nyilván valamit tenni kell majd" - mondta Usakov, idézi az MTI.

Hozzátette, hogy mivel mindkét fél tudja, hogy "szét kell szedni a beomlásokat" a kétoldalú kapcsolatokban, "praktikus optimizmussal" tekint a találkozó elé, de nem naggyal. Usakov szerint minden megállapodás, ha egyáltalán sikerül majd ilyet elérni, kompromisszumos lesz, és hasznára válik majd a viszonynak.

Tájékoztatása szerint a két vezető az egyeztetett tervek szerint gyakorlatilag minden olyan témát meg fog vitatni, amely Moszkvát és Washingtont is aggasztja, beleértve a kétoldalú viszony, a hadászati stabilitás és a regionális konfliktusok megoldatlan kérdéseit.

A Vlagyimir Putyin orosz és Joe Biden amerikai elnök szerdán esedékes tárgyalásainak napirendjén szereplő témakörök között említette meg az amerikai-orosz viszony állapotát és fejlődési kilátásait, a stratégiai stabilitás, információbiztonság valamint a kiberbűnözés elleni küzdelem, a gazdasági együttműködés, az éghajlat, az Északi-sarkvidék és a koronavírus elleni küzdelem problémáit.

Usakov szerint felek "desszertnek" a regionális problémákat hagyták meg,

köztük a Közel-Kelet, Szíria, Líbia, az iráni atomprogram, az afganisztáni rendezés, a Koreai-félsziget, Hegyi-Karabah és Ukrajna ügyét.

"Az elnökök bármilyen témát felvethetnek" - válaszolta a tisztségviselő arra a kérdésre válaszolva, hogy a terítékre kerül-e Alekszej Navalnij elítélt orosz politikus és Fehéroroszország kérdése.

Úgy vélekedett, hogy noha a napirendet nem volt nehéz összeállítani, tartalmileg nagyon nehéz tárgyalások várhatók. A kétoldalú kapcsolatban megoldatlan kérdésnek nevezte, hogy az amerikaiak a világ minden részén orosz állampolgárokat "fogdosnak össze", és a 2014 után meghozott szankciók közepette sok indokolatlan lépést tettek az orosz diplomáciai képviseletek ellen. A történteket a tanácsadó az orosz tulajdon ellopásának nevezte.

Usakov arra utalt, hogy az Egyesült Államok 2017. szeptember 2-án bezáratta a San Franciscó-i orosz főkonzulátust, valamint a washingtoni kereskedelmi képviseletet és annak New York-i kirendeltségét. (Az első két ingatlan diplomáciai mentességet élvező orosz tulajdon, a harmadik bérlemény.) A történteket Moszkva nyíltan ellenséges lépésként értékelte, és követelte a vagyontárgyak visszaszolgáltatását. Fél évre rá, 2018. március 26-án Washington bezáratta a seattle-i orosz főkonzulátust (bérlemény) és a főkonzul rezidenciáját (orosz tulajdon) is.

Usakov megerősítette, hogy a tárgyalásokat követően a két elnök a hagyományoktól eltérően nem közösen, hanem külön tart majd sajtóértekezletet.

Megemlítette, hogy az együttes tájékoztatókat a szovjet időktől kezdve az amerikai fél szorgalmazta aktívabban.

Elmondta, hogy Putyin a csúcstalálkozó napján érkezik majd Genfbe. Usakov a tárgyalások menetétől tette függővé azok időtartamát.

Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes az Izvesztyija című napilapban kedden megjelent nyilatkozatában nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a csúcs után a washingtoni orosz és a moszkvai amerikai nagykövet visszatérjen állomáshelyére. A két misszióvezető azt követően tért haza konzultációra, hogy Biden egy márciusi televíziós interjúban igenlően válaszolt arra a kérdésre, hogy gyilkosnak tartja-e Putyint, és azt hangoztatta, hogy Moszkvának "meg kell fizetnie" az amerikai választásokba való beavatkozásáért.

"Feltételezem, hogy az eredmények egyike a vezetők azon döntése lesz, hogy a nagykövetek visszatérnek, és hozzáfognak az egyetértés vagy a csúcson elérendő megállapodások megvalósításához. Ez fontos jelzés lenne, hogy egy nehéz oldalt átlapoztak, és valami új kezdődik" - mondta lapnak a magas rangú diplomata.

Rjabkov azt mondta, hogy amerikai részről nem tapasztalt készséget a külképviseletek normális munkájához való visszatérésre, ám ha ennek jelét adják,

Moszkva nyitott a tárgyalások haladéktalan elindítására.

Kijelentette: az a feltétele Egyesült Államok eltávolításának az Oroszországgal szemben barátságtalan országok listájáról, hogy Washington felhagy az orosz ügyekbe való durva beavatkozással.

A külügyminiszter-helyettes kifejezte Moszkva készségét, hogy az Európa Tanács vonatkozó egyezménye és a kölcsönösség alapján Oroszországban elítélt amerikai állampolgárokat szolgáltasson ki az Egyesült Államoknak, de, mint mondta, a névsorban a kémkedés címén börtönbe zárt Paul Whelan volt tengerészgyalogos nem szerepel. Mint mondta, az amerikai fél az orosz állásponttal tisztában van.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.