A NATO nem keresi a szembenállást Oroszországgal, de válaszlépéseket fog tenni, ha Moszkva folytatja ártalmas tevékenységét - jelentette ki Joe Biden amerikai elnök Brüsszelben hétfőn.
Biden a 30 államot tömörítő, brüsszeli székhelyű észak-atlanti szervezet csúcstalálkozóját követően hangsúlyozta, a NATO szilárdan ki fog állni az orosz és kínai erőfeszítésekkel szemben, a két ország ugyanis - szavai szerint - éket próbál verni a szövetség tagjai közé a transzatlanti szolidaritás működésébe - írja az MTI.
Arra utalva, hogy szerdán, Genfben tárgyal Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, Biden azt mondta, a fontos találkozón világossá fogja tenni Putyin számára,
hogy vannak területek, ahol lehetséges az együttműködés, amennyiben Moszkva ezt az utat választja.
Ha azonban az orosz elnök úgy dönt, hogy nem működik együtt, és úgy cselekszik, ahogyan korábban, akkor világossá fogja tenni, hogy hol vannak a Putyinra is érvényes vörös vonalak - tette hozzá.
Hangsúlyozta, Alekszej Navalnij bebörtönzött orosz ellenzéki vezető esetleges halála "tragédia lenne, és rontaná a világ többi részével és az Egyesült Államokkal fenntartott orosz kapcsolatokat. Navalnij halála újabb jele lenne annak, hogy Oroszországnak alig vagy egyáltalán nem áll szándékában betartani az alapvető emberi jogokat" - húzta alá. Reményét fejezte ki, hogy az orosz elnök "érdeklődést mutat a világról alkotott véleményének megváltoztatása iránt".
Biden kijelentette, a NATO kiáll Ukrajna függetlensége, önállósága és területi egysége mellett, és mindent megtesz, hogy az ország képes legyen ellenállni az orosz agressziónak. Hozzátette, Ukrajnának fel kell számolnia a korrupciót, és teljesítenie a követelményeket ahhoz, hogy csatlakozni tudjon a katonai szövetséghez.
Elmondta azt is: a tagállamok vezetői egyetértettek abban, hogy fontos a demokratikus értékek megújítása és az ellenállóképesség megerősítése. A demokrácia még mindig érvényesülhet a jelen kihívásaival szemben - emelte ki Biden.
Hozzátette: a NATO erős alap a tagországok biztonságának további megerősítéséhez.
A NATO afganisztáni kivonulásával kapcsolatban azt mondta, a misszió munkájának befejezésével és a kivonulással a szövetség nem hagyja magára az országot. Biztosítani fogja, hogy Afganisztán ne válhasson ismét a nyugati országok ellen merényletet tervező terroristák biztos menedékévé - közölte.
Végezetül beszélt arról is, hogy az Egyesült Államok óriási előrelépést tett a koronavírus-járvány visszaszorítása terén, azonban - szavai szerint - még így is túl sokan vesztették életüket a vírus okozta betegség szövődményeiben. Az amerikai elnök arra szólított fel, hogy mindenki oltassa be magát a lehető leghamarabb.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.