Kim Dzsongun húga üzent az Egyesült Államoknak

MTI

Az Egyesült Államoknak óvatosabban kell értelmeznie a Phenjanból érkező jelzéseket, hogy ne csalatkozzon – üzente Washingtonnak kedden Kim Dzsongun észak-koreai vezető befolyásos húga.

Hirdetés

„Az Egyesült Államok által dédelgetett téves elvárások még keserűbb csalódást okozhatnak” – idézte a KCNA phenjani hivatalos hírügynökség Kim Jo Dzsongot, aki az Észak-Koreát irányító kommunista Koreai Munkapárt propaganda- és agitációs osztályának vezetője, írja az MTI.

Szerinte az Egyesült Államok úgy értelmezi a helyzetet, hogy magát nyugtassa.

Kim Jo Dzsong feltehetően arra reagált, hogy Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója vasárnap az amerikai ABC televíziónak adott interjújában azt mondta: a washingtoni kormányzat érdekesnek találta Kim Dzsonun kijelentését arról, hogy Phenjan kész a párbeszédre és a szembenállásra is az Egyesült Államokkal.

„Világos jelzést várunk Phenjantól arra, vajon készen állnak-e rá, hogy tárgyalóasztalhoz üljenek és elinduljunk ebbe az irányba” – fogalmazott Sullivan.

Amerikai szakértők úgy értékelték Kim kijelentését,

hogy Phenjan kitart a kivárás taktikája mellett, és nem provokálja az új amerikai kormányt.

Sung King, az Egyesült Államok észak-koreai különmegbízottja hétfőn azt mondta, hogy bárhol és bármikor feltételek nélkül hajlandó találkozni észak-koreai illetékesekkel, és mihamarabb a pozitív választ Phenjantól.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.