Helyesen döntött az Európai Unió és a legfejlettebb iparú demokráciákat összefogó G7 csoport azzal, hogy Oroszország Ukrajna elleni háborújával összefüggésben nem sújtotta szankciókkal az orosz gázimportot – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár csütörtökön Berlinben, írja a Hirado.
A német kormányfő nyári nemzetközi sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy számos kelet-európai uniós tag „nagyon-nagyon erősen” függ az orosz földgázszállításoktól, és Németország is részben – a norvég és holland import mellett – az orosz forrásra építi az ellátást.
Németország szolidaritást vállal uniós partnereivel, szükség esetén segít a földgázellátás biztosításában – mondta.
Hangsúlyozta, hogy az Ukrajna elleni orosz háborúval összefüggő kihívások megválaszolásában az EU eddig jobban teljesített, mint sokan várták, a közösség „nagyon egységesen és szolidárisan” reagált az orosz agresszióra. Németországnak a közösség legnépesebb országaként és legnagyobb gazdaságaként „különleges feladata van”,
így kormánya nem teheti meg, hogy a hazai közönség tetszését keresve „játszmázzon Brüsszellel” – húzta alá.
Németországnak azért kell dolgoznia, hogy a „haladás és a fenntarthatóság” jusson érvényre az EU-ban – tette hozzá a szociáldemokrata politikus.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.