Oroszország felmondta a Nyitott Égbolt szerződést

MTI

Aláírta Vlagyimir Putyin orosz elnök azt a törvényt, amelynek értelmében Oroszország felmondja a Nyitott Égbolt szerződést.

Hirdetés

Az erről szóló közlemény hétfőn jelent meg az orosz hivatalos jogi információs portálon. Az Egyesült Államok november 22-én jelentette be, hogy nem részese többé a Nyitott Égbolt szerződésnek - írja az MTI.

A szerződés felmondásáról rendelkező törvényt az orosz parlement alsóháza május 19-én, felsőháza pedig június 2-án szavazta meg. Május 27-én Wendy Sherman amerikai külügyminiszter-helyettes arról tájékoztatta orosz hivatali partnerét,

hogy az Egyesült Államok nem kíván visszatérni a szerződéshez.

Az 1992-ben aláírt és 2002-ben hatályba lépett megállapodásnak 34 európai és észak-amerikai részes állama volt. Rendelkezései alapján az utóbbi másfél évtized során több mint 1200 ellenőrző repülést hajtottak végre, amelyek egyik fő célja a bizalomerősítés, a leszerelési egyezmények betartásának ellenőrzése.

A partnerek a szerződést a műholdas felderítő eszközök tökéletesedése ellenére is hasznosnak tartották.

Az amerikai kormányzat tavaly május 21-én jelentette be az egyezményből való kilépésre vonatkozó szándékát, és fél évre rá kilépett. Washington és Moszkva a szerződés megsértésével vádolta egymást.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.