Oroszországban 30 külföldi szervezetet tiltottak be az elmúlt hat évben

MTI

Oroszországban 2016 óta harminc külföldi szervezet tevékenységét tiltották be, hogy megakadályozzák az orosz belügyekbe való beavatkozásukat - jelentette ki Alekszandr Grebjonkin, az orosz nemzetbiztonsági tanács titkárának helyettese újságíróknak hétfőn Moszkvában az ország frissített nemzetbiztonsági stratégiáját kommentálva.

Hirdetés

Grebjonkin szerint a betiltott szervezetek fenyegetést jelentettek Oroszország alkotmányos rendjére - írja az MTI.

Az Interfax hírügynökség szerint az orosz igazságügyi minisztérium nyilvántartása szerint

2016 és 2021 között 31 szervezetet minősítettek "nem kívánatosnak" Oroszországban. Négy szervezet már 2015 óta ebbe a kategóriába tartozik.

Grebjonkin azt hangoztatta, hogy az Oroszország megosztására törekvő "destruktív erők" akciói mind bel-, mind külföldön aktívabbá váltak, csakúgy, mint a külföldi kémszolgálatok hírszerző és felforgató tevékenysége.

"Egyúttal felpörögtek azok a célirányos erőfeszítések, amelyek célja a hagyományos értékek szétmosása, a világtörténelem és benne Oroszország szerepének eltorzítása, a nácizmus rehabilitálása, a nemzetiségi és vallási ellentétek szítása, az információ szférájában való manipuláció"- fogalmazott az orosz tisztségviselő.

Grebjonkin szerint az állam és a társadalom biztonsága elleni fenyegetéseknek az a felsorolása, amely a nemzetbiztonsági stratégia előző, 2015. december 31-én elfogadott változatában szerepel, nem vesztette el aktualitását, de a változó körülmények valamelyest módosítottak rajta és új veszélyeket is teremtettek.

A biztonsági tanács helyettes titkára a fenyegetések között nevezte meg a terrorszervezetek toborzó és propagandatevékenységét, valamint tulajdon elleni bűncselekmények magas szintjét a víz-, a biológiai és az erdei erőforrások, a lakóingatlanok és a közművek, valamint a hitelezés és a pénzügyek területén.

Rámutatott, hogy a szélsőséges természetű bűncselekmények mintegy 60 százalékát az internet segítségével követik el.

A magánszemélyek tulajdona elleni, informatikai eszközökkel elkövetett bűncselekmények száma az elmúlt öt év alatt a 25-szörösére nőtt. Grebjonkin szerint az orosz nemzetbiztonsági stratégia új változata első alkalommal tűzi ki feladatul az információs és kommunikációs technológiák felhasználásával elkövetett bűncselekmények megelőzését és visszaszorítását. Mint mondta, ez kiterjed a digitális devizák illegális célú felhasználásának megelőzését is.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.