Az Oroszország indította háború ellen küzdő Ukrajna segítése lesz az Európai Unió pénteken kezdődött soros cseh elnökségének legfőbb feladata, valamint a hozzáférhető energia bebiztosítása Európa számára - állapította meg egybehangzóan Petr Fiala cseh kormányfő és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken a Prágától keletre fekvő Litomyslben tartott közös sajtótájékoztatóján.
Csehország július elsejével Franciaországtól vette át az Európai Unió Tanácsának féléves soros elnökségét, adta hírül az MTI. Ebből az alkalomból találkoztak és tárgyaltak Litomyslben a cseh kormány és az Európai Bizottság képviselői.
"Nem könnyű feladat, nem könnyű kihívás van előttünk, de meg kell birkóznunk velük. Közös érdekünk, hogy erősebben jöjjünk ki ebből"
- mondta Petr Fiala újságíróknak.
Hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háború mellett az energiaellátás kérdését tartja meghatározónak a következő fél évben. "Az energia olyan terület, ahol az EU-nak közösen és egyeztetve kellene eljárnia. Csak ebben az esetben van esélyünk a válságot megoldani" - szögezte le a cseh kormányfő.
Ursula von der Leyen szintén Ukrajna és az energiaellátás témáját nevezte meg a legfontosabb feladatoknak.
"Bízom abban, hogy a cseh elnökség egy sor kérdésben előrelép"
- jegyezte meg az Európai Bizottság elnöke.
Petr Fiala köszönetet mondott Franciaországnak az Európai Unió Tanácsának előző féléves vezetéséért. Méltatta, hogy Párizs sikeresen megbirkózott az Ukrajnában váratlanul kialakult helyzettel, s a nehézségek ellenére sikerült megtartania az EU-tagállamok egységét.
"Az ukrajnai háború befejezése és Ukrajna újjáépítése kulcs azoknak a problémáknak a megoldásához, amelyek ma Európát gyötrik"
- hangsúlyozta a cseh miniszterelnök.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.