Franciaország eddig több, mint 100 millió eurónyi katonai felszerelést szállított Ukrajnának

MTI

Franciaország eddig több, mint 100 millió eurónyi katonai felszerelést szállított Ukrajnának - jelentette be szerdán Florence Parly védelmi miniszter ukrán hivatali partnerével, Olekszij Reznyikovval folytatott megbeszélését követően.

Hirdetés

"Bejelentettem kollégámnak, hogy Franciaország további katonai kapacitásokat szállít, az eddig átadott 100 millió eurónyi felszerelési adományon felül" - írta a Twiterren a tárcavezető, melyet az MTI közöl.

A minisztérium közleménye szerint Franciaország "védelmi eszközöket, optronikai felszereléseket, fegyverzetet és töltényeket,

az Ukrajna szükségleteinek megfelelő fegyverzeti rendszereket" szállított Ukrajnának.

Párizs eddig nem kívánta számszerűsíteni az ukrajnai háború február 24-i kezdete óta Kijevnek szállított fegyverek értékét.

Hirdetés

"Amennyiben a konfliktus folytatódik, Franciaország a partnereivel arra készül, hogy tartósan katonai támogatást nyújtson Ukrajnának, a védelmi iparunk mobilizálásának segítségével" - olvasható a közleményben.

"Közösen kívánjuk az ukrán szükségleteknek megfelelő felszereléseket mozgósítani, és megszervezni az együttműködést a szövetségeseinkkel és partnereinkkel, valamint a segítségünket a képzés, illetve ezen felszerelések speciális támogatása területén" - tette hozzá a védelmi tárca.

"Franciaország eltökélt Ukrajna segítésében, hogy ellen tudjon állni az agressziónak és megteremtse a feltételeket az igazságos és tartós békéhez" - írta a francia miniszter.

A gazdasági tárca kedd este azt közölte, hogy Franciaország az ukrajnai háborút követően bevezetett büntetőintézkedések részeként eddig 23,7 milliárd eurónyi értékben foglalt le orosz érdekeltségeket. Ezek közül 573,6 millió euró értékű ingatlanvagyont.

A listán első helyen szerepel 22,8 milliárd euró, amely az orosz jegybank francia számláin található - erősítette meg a gazdasági tárca a Le Parisien című napilap értesülését.

Ehhez jön még 178 millió euró értékben egyéb banki tulajdon.

Franciaország korábban lefoglalt már négy teherhajót, négy luxusjachtot, közülük az egyiket egy héttel ezelőtt Marseille-ben 152,2 millió eurós értékben, hat helikoptert több, mint 60 millió eurós értékben, valamint műtárgyakat 7 millió eurós értékben. A francia hatóságok 33 ingatlant és tucatnyi egyéb vagyontárgyat is lefoglaltak, köztük Roman Abramovics orosz milliárdos tucatnyi villáját és kastélyát a francia Riviérán és a karibi Saint-Barthélemy szigetén.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.