Kreml: a járványügyi küzdelemről tárgyalt Putyin és Michel

MTI

A Covid-19 terjedése elleni küzdelem és az utasforgalom kölcsönös engedélyezésének kérdéseit, valamint a Szputnyik V orosz vakcina uniós bejegyzésének perspektíváját beszélte meg telefonon egyebek között Vlagyimir Putyin orosz elnök és Charles Michel, az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke - közölte hétfőn a Kreml sajtószolgálata.

Hirdetés

A felek emellett megvitattak egy sor aktuális nemzetközi kérdést is. Putyin hangsúlyozta, hogy noha Oroszország és az EU továbbra is jelentős üzleti partnere egymásnak, a kétoldalú kapcsolatok nem nevezhetők kielégítőnek - írja az MTI.

A moszkvai tájékoztatás szerint a tárgyaláson kifejezésre jutott,

hogy közös érdekeket szolgálna a pragmatikus és tiszteletteljes együttműködéshez való visszatérés.

A felek fontosnak nevezeték az együttműködés aktivizálását az olyan konkrét területeken, mint az egészségügy, a klímaváltozás és a regionális konfliktusok megoldása.

A Kreml szerint Putyin kontraproduktívnak minősítette az unió Fehéroroszországra gyakorolt, kibővített szankciós nyomását, csakúgy, "mint egészébe véve minden olyan kísérletet, amely e szuverén ország belügyeibe való beavatkozásra irányul".

A hegyi-karabahi helyzettel kapcsolatban a felek megvitatták az orosz és az azeri elnök, valamint az örmény kormányfő 2020. november 9-i és 2021. január 11-i közös nyilatkozataiban foglaltak további következetes végrehajtásának fontosságát. A két vezető prioritásként nevezte meg a térség gazdasági és közlekedési kapcsolatai blokkolásának feloldását és a lakosság humanitárius problémáinak rendezését.

Michel támogatásáról biztosította a folyamatban lévő munkát, többek között azt, amelyet az EBESZ minszki csoportjának társelnökei (Oroszország, az Egyesült Államok és Franciaország) végeznek.

Az "Ukrajna belső válságáról" folytatott eszmecsere során mindkét fél megállapította,

hogy a 2015-ös minszki intézkedéscsomag "továbbra is a rendezés alternatíva nélküli alapja marad".

Putyin hangsúlyozta, hogy Kijevnek maradéktalanul végre kell hajtania a korábban elért megállapodásokat, mindenekelőtt azt, hogy tárgyalásba bocsátkozik Donyeckkel és Luhanszkkal,  és hogy jogrendjébe foglalja Donyec-medence különleges státusát.

Putyin és az Európai Tanács elnöke emellett támogatásáról biztosította az ideiglenes líbiai hatóságokat és síkra szállt a politikai folyamat további támogatása mellett.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.