Oroszország válaszintézkedésként nemkívánatos személynek nyilvánította a moszkvai bolgár nagykövetség két munkatársát - közölte kedden az orosz külügyminisztérium.
A tárca kedden bekérette Atanasz Krisztin nagykövetet, és közölte vele, hogy a bolgár konzulátus első titkárát, N. Panajtonovot és a kereskedelmi-gazdasági ügyekért felelős első titkárt, Cs. Hrisztozovot utasította ki - írja az MTI.
A két diplomatának 72 órán belül kell elhagynia az országot.
A bolgár külügyminisztérium március 22-én adott három napot két, kémkedéssel meggyanúsított orosz diplomatának, hogy elhagyja az országot, miután az ügyészség vádat emelt hat ember, köztük jelenlegi és korábbi katonai hírszerző tisztek ellen Oroszország részére folytatott kémkedés címén.
A bolgár hatóságok szerint a kémhálózat minősített információkat adott át a szófiai orosz nagykövetségnek Bulgáriával, a NATO-val és az Európai Unióval kapcsolatban.
Az ezt megelőző másfél év alatt Szófia már hat orosz diplomatát utasított ki az országból kémkedés vádjával,
jelentősen rontva a történelmileg igen szoros diplomáciai kapcsolatokat a NATO- és EU-tagország Bulgária, illetve Oroszország között.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.