A V4 külügyminiszterei szolidaritásukat fejezték ki az orosz diplomatákat kiutasító Csehországgal

MTI

A visegrádi csoportot (V4) alkotó országok külügyminiszterei szolidaritásukat fejezték ki az orosz diplomatákat kiutasító Csehországgal - olvasható a lengyel külügyi tárca honlapján hétfőn közzétett közös nyilatkozatban.

Hirdetés

Az ismertetett dokumentum szerint a V4 három országának (Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) külügyminiszterei szolidaritásukat fejezik ki a csoport negyedik országa, Csehország által "az utóbbi időben tett lépésekkel" - írja az MTI.

A közös dokumentum annak kapcsán készült, hogy a cseh kormány szombaton 18 orosz diplomatát utasított ki az országból,

akik a helyi hatóságok szerint az orosz titkosszolgálatoknak dolgoztak. Andrej Babis kormányfő azt mondta: megalapozott az a gyanú, hogy az oroszoknak részük volt a 2014-ben a vrbeticei lőszeraktárban történt robbanásokban.

Válaszul Prága lépésére Moszkva 16 cseh diplomatát és négy követségi alkalmazottat nyilvánított nemkívánatos személynek.

A három visegrádi külügyminiszter "elítél minden olyan tevékenységet, amely fenyegetést jelent a szuverén államok és lakosaik biztonságára" - áll a hétfői nyilakozatban, mely szerint a visegrádiak készen állnak

"a felforgató tevékenységgel szembeni ellenálló képességük további megerősítésére".

Ezt egyrészt nemzeti szinten, másrészt a NATO-szövetségesekkel együttműködve fogják tenni, valamint az Európai Unió keretében is - olvasható a nyilatkozatban.

A V4 soros elnökségét június végéig betöltő Lengyelország már vasárnap este jelezte, hogy támogatja Csehország döntését az orosz diplomaták kiutasításáról.

Varsó múlt csütörtökön minősítette nemkívánatos személynek a varsói orosz nagykövetség három munkatársát, a lépést azzal indokolták, hogy az érintettek megsértették a diplomáciai státusz feltételeit, és Lengyelországnak ártó tevékenységet folytattak.

Aznap Joe Biden amerikai elnök rendeletet írt alá, miszerint kormányzata pénzügyi szankciókat léptet életbe Oroszország ellen, és kiutasít az országból tíz orosz diplomatát, mivel Washington szerint Moszkva kibertámadásokat hajtott végre,

és beavatkozott a tavalyi amerikai elnökválasztásba.

Oroszország - reagálva az amerikai szankciókra - pénteken azt tanácsolta az amerikai nagykövetnek, hogy utazzon haza konzultációra, és ezenkívül kiutasított további 10 amerikai diplomatát. Varsó lépésére pedig Moszkva öt lengyel diplomata kiutasításával válaszolt.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.