Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) leleplezte az Iszlám Állam (IÁ) nemzetközi terrorista szervezet egy kisebb csoportját Kijev környékén, tagjait őrizetbe vették - hozta nyilvánosságra az SZBU hivatalos honlapján csütörtökön.
A közlemény szerint a csoport vezetője egy olyan férfi, aki egy meg nem nevezett kelet-európai ország által kiadott nemzetközi körözés alatt áll szíriai harci tevékenységben való részvételért - írja az MTI.
Tavalyelőtt hamis iratokkal érkezett Ukrajnába, és vele "hasonló gondolkodású", nem ukrán állampolgárokból verbuvált csoportot.
A szolgálat munkatársai felderítették, hogy a csoport tagjai útleveleket hamisítottak ukrán és orosz állampolgároknak, valamint Ukrajnában való tartózkodásra jogosító iratokat a Közel-Keletről és Közép-Ázsiából érkező bevándorlóknak.
A csoport egyes tagjai az Iszlám Állam aktív hívei. Az SZBU kilenc helyszínen végzett házkutatást a gyanúsítottak lakhelyein, illetve menedékházakban.
Ezek folyamán trotilt tartalmazó robbanóeszközt, F-1 típusú kézigránátot, nyolc gránátvető-lövedéket,
valamint külföldi valutát és olyan bankkártyákat foglaltak le, amelyeken keresztül Szíriába utaltak pénzt.
A biztonsági szolgálat hozzátette, hogy a csoport tagjai szélsőséges írásokat is terjesztettek potenciális támogatóik körében.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.