A kárpátaljai rendőrök lelepleztek két férfit, akik megalapozottan gyanúsíthatóak két betörés elkövetésével.

A kárpátaljai rendőrök lelepleztek két férfit, akik megalapozottan gyanúsíthatóak két betörés elkövetésével.

Hirdetés

Március 31-én bejelentés érkezett a rendőrséghez, hogy az éjszaka folyamán kiraboltak egy helyi üzletet.

A kárpátaljai rendőrség sajtószolgálata szerint a rendőrök megállapították, hogy

az éjszaka közepén két tolvaj tört be az üzletbe ahonnan különböző árut és készpénzt vittek el, ki összesen 80 ezer hrivnya értékben.

Az ilosvai rendőrség munkatársai hamarosan megállapították, hogy

a szomszédos Loza falu 19 és 16 éves lakosai lehetnek érintettek a bűncselekményben.

A nyomozás során kiderült, hogy a fiatalok az első lopás után betörtek egy másik üzletbe is, ahonnan  2500 hrivnyát vittek el.

Az egyik elkövető lakóhelyén a tárgyi bizonyítékok egy részét megtalálták és lefoglalták, nevezetesen:

pénzt, szeszes italokat, különböző márkájú cigarettákat és magas árkategóriájú édességeket.

Egy 19 éves férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését. A törvényeknek megfelelően azonnal őrizetbe vették és előzetes letartóztatásba helyezték.

A rendőrség tovább nyomoz kiskorú bűntársa tartózkodási helyének megállapítására. A rendőrség további hasonló bűncselekményekben való részvételüket is vizsgálja.

A gyanúsítottakat akár 8 év börtönbüntetésre is elítélhetik - közölték az kárpátaljai rendőrség oldalán.

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.