Vádat emeltek az ellen a két georgiai óvodapedagógus ellen, akik egy hároméves kisgyereket bántalmaznak egy kiscsoportos foglalkozáson.
Egy georgiai egyházi napközi két dolgozóját is vád alá helyezték egy gyermekbántalmazási ügyben, mert egy videóra vett incidens során bántalmaztak egy 3 éves kisfiút - írja a Hirado.
A Clarkstoni Rendőrség pénteken elfogatóparancsot adott ki a két óvodapedagógus, Bernetta Glover és Autumn Coney ellen.
A New York Post által megszerzett felvételen jól látható, ahogy az egyik óvónő rálép egy földön ülő gyerek kezére, majd közvetlenül utána a hátába térdel. A videó egy következő jelenetében a másik nő kezével erősen hátralöki az egyik gyerek fejét.
A kisfiú édesanyja, Krystin Collier a helyi hírcsatornáknak adott interjúkban elmondta, hogy a fián zúzódások jelentek meg, és láthatóan zaklatott volt, amikor a nagymamája július 6-án elment érte az óvodába.
„Először nem akartam észrevenni, hogy mit csináltak, de aztán rájöttem, hogy valóban bántalmazták a gyerekeket” – nyilatkozta az egyik szülő. A videót az interneten figyelő két felnőtt azonnal az iskolába rohant, ahol értesítették a rendőrséget.
A történtek után Collier ügyvédet fogadott, hogy igazságot szolgáltasson fia ügyében.
„Abból, amit ezen a felvételen láttam, nem kérdés, hogy az egyházi óvoda felelős a gyermek sérüléseiért – mondta a kisfiú ügyvédje, Jackie Patterson.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.