Megtalálták annak a repülőgépnek a roncsait, amely múlt héten csütörtökön tűnt el Izlandon egy sétarepülés közben. A gép az Egyesült Államokból, Hollandiából és Belgiumból érkezett turistákat szállított városnéző útra.
A gépen a pilótával együtt négyen tartózkodtak, mindenki életét vesztette -írja a Hirado.
A Cessna 172-es gép múlt héten csütörtökön szállt fel Izland fővárosának, Reykjavíknak a repteréről egy tervezett kétórás sétarepülésre.
A pilóta a felszállás után egy órával vette fel utoljára a kapcsolatot a hatóságokkal, és az adatok szerint vészjelzést sem küldött a reptérnek, miután eltűnt a radarról – írja az ABC News.
Az izlandi kutató-mentő szervezet több mint ezer tagja csónakokkal, búvárokkal és az izlandi parti őrség két helikopterével fésülte át a Thingvellir Nemzeti Park területét a zord téli időben a repülőgépért.
Az izlandi parti őrség közleménye szerint a Cessna 172-es repülőgépet az ország második legnagyobb tavában, a Thingvallavatn-tóban fedezték fel – körülbelül 50 kilométerre Reykjavíktól – helyi idő szerint pénteken este 11 óra körül.
A repülőgépen összesen négyen utaztak, mindenki elhunyt a tragédiában. A vezetőt, a 49 éves Haraldur Diegot, Izland egyik legkiemelkedőbb pilótájának tartották.
Két népszerű influenszer is életét vesztette az izlandi repülőgép-balesetben
Josh Neuman amerikai gördeszkás és tartalomgyártó egyike annak a négy embernek, aki elhunyt a balesetben – erősítették meg a helyi hatóságok.
Neuman, aki csaknem 1,2 millió YouTube-feliratkozónak készített gördeszkás videókat, reklámfilmet forgatott Izlandon.
Szintén a gépen utazott a 32 éves Nicola Bellavia, belga ejtőernyős és tartalomgyártó, valamint a cég szponzorációs menedzsere, a 27 éves Tim Aling. A CNN információi szerint egy belga divatmárka tervezett kampánya kapcsán utaztak Izlandra.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.