Minden idők legmagasabb összegéért kelt el egy baseball-kártya egy amerikai árverésen vasárnap: 12,6 millió dollár (mintegy 5,2 milliárd forint) volt a leütési ár.
Az 1952-es kártya a baseball-sztár Mickey Mantle bajnoksági újonc évéből származik. A sportoló 17 éven keresztül volt a New York Yankees játékosa, 1974-ben került be az amerikai baseball hírességek csarnokába (Baseball Hall of Fame) - írja az MTI.
A 70 éve kiadott kártyát különösen értékessé tette, hogy nagyon jó állapotban maradt meg.
A 12,6 millió dolláros ár több, mint kétszerese az eddig legértékesebb baseball-kártyáénak, és jóval meghaladja az eddig legnagyobb összegért árverésre került sportereklye értékét – közölte a Heritage Auctions árverezési ház.
A korábbi, idén májusban elért, aukciós rekordot Diego Maradona Isten keze néven elhíresült meze tartotta, amelyet a labdarúgó az 1986-os világbajnokság negyeddöntőjében viselt az Anglia elleni mérkőzésen, és amely csaknem 9 millió dollárért kelt el.
A vasárnapi árverés után Chris Ivy, a Heritage Auctions sportaukciós igazgatója úgy nyilatkozott a CNN-nek, hogy
a nyolc számjegyű leütési ár egy sportereklye esetében még egy évtizeddel ezelőtt is puszta fantázia volt, most első alkalommal sikerült átlépni ezt a határt.
A most 12,6 millió dollárért elkelt kártyát árverésre bocsátó korábbi tulajdonosa szintén rekord áron vásárolta még 1991-ben, ami akkor 50 ezer dollár volt.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.